null Öt éve a közjó szolgálatában

Öt éve a közjó szolgálatában

2017. március 13, hétfő

Március 15-én lesz öt éve, hogy megkezdte munkáját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A magyar lakosság és a hazai élelmiszerlánc biztonsága iránt elkötelezett szervezet eredményei magukért beszélnek: többek között 9,5 milliárd forint ÁFA- és adóelkerülés megakadályozása, több mint 12 millió laborvizsgálat és fél tucat sikeres szemléletformáló kampány a mérleg.

A Kormány öt éve döntött a magyar élelmiszerellátást komplexen, a termőföldtől az asztalig felügyelő hatóság létrehozásáról. Az új szervezet megalakulása egyúttal, az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia elveinek megfelelően, teljesen újfajta élelmiszerellenőrzési koncepciót is jelentett: a NÉBIH az élelmiszerláncot érintő valamennyi kockázatot felügyeli és képes a gyors, egységes, hatékony fellépésre.

A NÉBIH életében nem csak a szakterületek, de a szerepek is változatosak: egyszerre segítő, tanácsadó, tudásmegosztó központ és szigorú döntéshozó. A hivatal ugyanis partnerének tekint minden olyan ügyfelet, vásárlót, előállítót, aki betartja az előírásokat. Képzések, előadások, szemléletformáló programok sokaságával igyekszik átadni mindazt a széleskörű tudást, ami az esetenként több mint 100 éves múltra visszatekintő szakterületek révén rendelkezésére áll. E törekvés célja, hogy segítséget nyújtson a mindennapokban, legyen szó akár jogszabályi értelmezésről, auditra történő felkészülésről, vagy a vásárlói döntések támogatásról.

A vállalkozások mellett kiemelt fontossággal bír a lakosság felkészítése, ismereteinek bővítése, hogy mindennapi döntéseikkel mind saját, mind környezetük biztonságát segíteni tudják. A NÉBIH partnerként tekint a vásárlókra is, ennek szellemében haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt a jelentős élelmiszerlánc-biztonsági eseményekről, míg a lakosság a NÉBIH zöldszámán ingyenesen léphet kapcsolatba a hivatallal. A tudásmegosztást szolgálja a hatóság fél tucat szemléletformáló kampánya, például az élelmiszer-biztonsági praktikákat bemutató Ételt csak okosan, a felelős állattartást középpontba állító Szabad a gazdi, az élelmiszerpazarlásra elleni küzdelemre fókuszáló Maradék nélkül kampány, vagy a veszettségmentesítési program. A Szupermenta projekt komplex terméktesztekkel segíti a lakosságot a minőség kérdésének útvesztőjében. A program 2014 novemberi indulása óta 32 termékkör több mint 800 termékén mintegy 15 ezer laboratóriumi mérést végeztek a NÉBIH szakemberei.

Az élelmiszerlánc vizsgálata során különbséget kell tenni a jogkövető vállalkozás eseti hibázása és a szándékos károkozás, csalás között. A hatóság az elmúlt öt évben a hibázókat büntetés helyett tanácsadással segített a problémák gyors javítása érdekében, a tudatos szabályszegőkkel, a tilosban járókkal szemben azonban következetesen képviselte a szigorú döntéshozó szerepét. Utóbbi csoportnál a NÉBIH minden rendelkezésére álló eszközzel fellép, célja ugyanis a szürke- és feketegazdaság felszámolása. E terület kiemelt figyelme kiváltképp fontossá vált napjainkban, hisz mostanra a hamisítások, az illegális tevékenységek terén a kábítószer után az élelmiszerhamisítás a második legjelentősebb terület nemzetközi szinten.

A tilosban járókkal szembeni küzdelemben számos hatékony „eszközt” hívott életre a NÉBIH az elmúlt években. Ezek közé tartozik a hivatal kifejezetten csalásokra, hamisításokra specializálódott egysége, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága, melynek munkatársai több mint 90%-os felderítés aránnyal dolgoznak és munkájuk révén eddig mintegy 9,5 milliárd forint adóelkerülést sikerült megakadályozni. A halászat, horgászat területén az Állami Halőri Szolgálat, míg a faanyag kereskedelem szegmensében az EUTR révén folytat hatékony vizsgálatokat a NÉBIH. A hivatal évek óta végzi a tisztességtelen piaci magatartás felderítését is. Az ellenőrzések hatékonyságát segíti majd a jövőben az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer (INTEL) is, mely lehetővé teszi majd, hogy a meglévő adatokból adatbányászat révén még hatékonyabban kiszűrhessék az illegális tevékenységet végzőket.

A szakmai munka pontosságát és hatékonyságát biztosítja a NÉBIH laborhálózata, melynek munkatársai öt év alatt több mint 12 millió vizsgálatot végeztek. A csalások, hamisítások terén jelentkező újabb és újabb módszerek a hatóságtól is állandó megújulást kívánnak. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj lehetővé teszi, hogy a NÉBIH folyamatosan fejlessze laborhálózatát, hogy mindenkor a legkorszerűbb vizsgálati metodika álljon a szakemberek rendelkezésére.

A NÉBIH – bár korát tekintve még mindig fiatal szervezetnek számít – izgalmas és tevékeny öt évet tudhat maga mögött. A hivatal célja, hogy a magyar lakosság és a tisztességes élelmiszerlánc szereplők érdekében az eddigihez hasonló, de lehetőleg még annál is magasabb színvonalon tudja ellátni kiemelt hatósági és tudásmegosztó szerepét a jövőben is.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
infografika - "5 év számokban"
infografika - "mérföldkövek"



Friss hírek

2025. július 20, vasárnap

Hétfőtől az egész országra kiterjedő tűzgyújtási tilalom lép életbe

A tartós csapadékhiány és az országot sújtó kánikula miatt 2025. július 21-től tűzgyújtási tilalom lesz Magyarország teljes területén.

Tovább >

2025. július 19, szombat

Hazánk újra mentes a magas patogenitású madárinfluenzától

Magyarország ismét madárinfluenzától mentesnek minősül az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) előírásai alapján. Az ország egészére kiterjedő kedvező státusz lehetővé teszi, hogy élő baromfival és baromfitermékekkel akadálytalanul lehessen kereskedni az egyes harmadik országokkal.

Tovább >