null Nem nyomon követhető borjúhús miatt bírságolt a Nébih

Nem nyomon követhető borjúhús miatt bírságolt a Nébih

2018. november 13, kedd

Házhozszállítást is végző budapesti éttermet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek az egységben számos higiéniai hibát tártak fel, nem nyomon követhető élelmiszerek miatt pedig több millió forint bírságot szabtak ki.

Egy fővárosi étteremben tartottak ellenőrzést szeptember közepén a Nébih szakemberei. A vizsgálatkor számos higiénia hiányosságot tártak fel, többek között nem minden munkavállaló rendelkezett érvényes egészségügyi vizsgálattal, a gazdasági folyósón pedig ételkészítést és készételtárolást is végeztek. Itt kapott helyet például a palacsinta, míg a fedetlenül tárolt krumplipürét a szintén fedetlen hulladéktároló mellett találták az ellenőrök. Ugyanezen a folyóson tárolták (ugyancsak nem zárt formában) a szárazárut és ételmaradékot is.

A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helységben legyek is voltak. A földesáru mosását, tisztítását a főzőtéri üzemi edény mosogatóban végezték.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen több mint 34 kg alapanyagot vont ki a forgalomból, melyek túlnyomó részének a nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is.

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Az étterem házhozszállítást is végez. A hatóság szakemberi további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, melyekben a borjúhús összetevőre vonatkozóan az étterem nem rendelkezett számlával, így több mint 360 kg felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A Nébih a lakosság érdekeinek védelmében a jövőben is fokozottan vizsgálja a házhoz szállított ételek megfelelőségét.

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
A képek letölthető formában



Friss hírek

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >

2025. április 17, csütörtök

Újra megjelent a madárinfluenza Hajdú-Bihar vármegyében

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenzával jelenleg nem érintett területeken is megjelenhet vagy újra megjelenhet a betegség, ezért fokozottan figyeljenek állományukra.

Tovább >