null Negyedszer kapott Együttműködő Központ kijelölést a Nébih Radioanalitikai Referencia Laboratóriuma

Negyedszer kapott Együttműködő Központ kijelölést a Nébih Radioanalitikai Referencia Laboratóriuma

2018. szeptember 18, kedd

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 62. kongresszusán adták át a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Radioanalitikai Referencia Laboratóriuma számára az Együttműködő Központ kijelölését szimbolizáló táblát. A laboratórium – a NAÜ harmincegy központjának egyikeként – immár negyedik alkalommal kapta meg a kijelölést. Ebben a minőségben a szárazföldi eredetű anyagminták előállításában, továbbá a NAÜ nemzetközi képzési programjának és számos projektjének szervezésében, lebonyolításában vállal részt.

A NAÜ 62. kongresszusán immár negyedik alkalommal kapta meg az Együttműködő Központ kijelölését jelképező táblát a Nébih Radioanalitikai Referencia Laboratóriuma (RRL). A kijelölés alapján az RRL a következő 4 évben is tevékeny részt vállal a szárazföldi eredetű anyagminták előállításában, közreműködik a NAÜ nemzetközi képzési programjában, valamint több projekt munkaértekezletének házigazdája és szervezője lesz.

A hazai referencia laboratórium az elmúlt 4 éves ciklusban – a NAÜ Monaco-i és Seibersdorf-i laboratóriumával együtt – 11 minta készítését és mérését végezte el, amelyeket a NAÜ referencia anyagként alkalmaz. A mintákat világszerte, alkalmanként mintegy 400 laboratórium használta fel a NAÜ által szervezett jártassági tesztek során.

A NAÜ főigazgató-helyettese, Aldo Malavasi az átadáskor kijelentette, hogy az egyik legrégebbi Együttműködő Központként rendkívül elégedettek a Nébih RRL szakmai tevékenységével és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező 4 évben is hasonló színvonalon folytatódik a közös tudományos munka.

Kapcsolódó anyagok:
Híradás a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség honlapján



Friss hírek

2025. április 30, szerda

Lezárult a Nébih által koordinált tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Véget ért az idei tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés időszaka, amely a húsvéthoz köthető gasztronómiai hagyományokat figyelembe véve, az ünnepi időszakban leginkább keresett élelmiszerek előállítására fókuszálva – március 24. és április 18. között zajlott. A vizsgálatokat a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek hatósági ellenőrei végezték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával. A tavaszi akció során közel 2 tonnányi élelmiszertételt vont ki a hatóság a forgalomból, és összesen 5 millió forint bírság kiszabására kerül sor.

Tovább >

2025. április 30, szerda

Pest vármegye - 03. számú vizsgálat - Tálalókonyha (közétkeztető) - Budapest

Pest vármegye - 02. számú vizsgálat - Barlang Étterem - Budapest

Tovább >