null Nébih: zárt etetést rendelt el a főállatorvos a baromfigazdaságokban

Nébih: zárt etetést rendelt el a főállatorvos a baromfigazdaságokban

2016. november 11, péntek

Az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Az intézkedés arra is kiterjed, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat.   

Szerdán újabb megbetegedést fedeztek fel Magyarországon, a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő nagylétszámú kacsatartó gazdaságban mutatták ki a madárinfluenzát. A tájékoztatás szerint a fertőzött gazdaság körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendel el a hatóság.

A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állomány leölését az állategészségügyi szolgálat szakemberei már a gyanú alapján megkezdték.

Az elmúlt napokban több európai országból is tájékoztatás érkezett arról, hogy elhullott vadmadarakban azonosították a madárinfluenza megbetegedést. A betegségről, az aktuális információkról a Nébih honlapja folyamatosan frissül.

A Békés megyében egy hete kimutatott madárinfluenza-vírus miatt már hét Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hong-Kong és Szingapúr.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok:
Országos Főállatorvos 3/2016. számú határozata


Friss hírek

2026. február 18, szerda

Felhívás ENAR adategyeztetésre szarvasmarha-, juh- és kecske-, sertés- valamint baromfitartók számára

___

Tovább >

2026. február 17, kedd

Március végéig zajlik a szarvasmarha-, juh- és kecske-, sertés-, valamint baromfitartók ENAR adategyeztetése

A vonatkozó rendelet* alapján az állattartóknak idén március 31-ig van lehetőségük az ENAR adategyeztetésre. Újdonság, hogy a szarvasmarha-, a juh- és kecskefélék, valamint a sertések mellett idén előszőr a baromfik vonatkozásában is kötelező az adategyeztetés. Az adatok naprakészen tartása az állatalapú támogatási kérelmet benyújtók számára kiemelten fontos.

Tovább >