null Módosult a termésnövelő anyagokat érintő rendelet

Módosult a termésnövelő anyagokat érintő rendelet

2024. március 18, hétfő

Megszűnt az újraengedélyezési eljárás, és automatikusan határozatlan idejűvé vált az engedély minden olyan termésnövelő anyag esetében, amely 2024. január 1-én érvényes engedélyokirattal rendelkezett. Lényeges változás továbbá, hogy az idei évben gyártott tételeken már nem kötelező feltüntetni az engedély hatályát.

2024. január 1-én lépett hatályba az az AM rendelet1, ami deregulációs célból módosította a termésnövelő anyagokra vonatkozó 2006-os alaprendeletet2. A jogszabályi előírások egyszerűsítését lehetővé tévő intézkedés révén a január 1-én érvényes engedélyokirattal rendelkező termésnövelő anyagok engedélyokiratai az abban szerepelő érvényességi idővel határozatlan ideig hatályosak lesznek. 

A hatóság az érintett engedélyek okiratait hivatalból nem módosítja. Fontos azonban kiemelni, hogy amennyiben egyéb okból sor kerül az engedélyokirat módosítására, akkor annak során az engedélyező hatóság egyúttal az érvényességet is módosítja. Az engedélyokirat érvényességének korrekciója nem kötelező, azonban azt – igény esetén – az engedélyes adminisztratív módosítási eljárással, eljárási díj3 megfizetése mellett, kérelmezheti.

További változást jelent, hogy a rendeletmódosítás szerint a 2024. január 1-e után gyártott tételeken nem kötelező feltüntetni az engedély hatályát.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a termésnövelő anyagok engedélyokiratnak való megfelelése, valamint az engedélyokiratban foglaltak betartása a termésnövelő anyag engedélyesének felelőssége. Amennyiben a termék összetételében, minőségében, alapanyagának származásában, gyártási technológiájában, gyártójában stb. változás következett be, az engedélyesnek haladéktalanul ‒ szükség esetén vizsgálatokkal alátámasztva ‒ gondoskodnia kell a készítmény engedélyokiratának módosításáról.
Abban az esetben, ha az engedélyező hatóság által lefolytatott ellenőrzés vagy az utólag elvégzett vizsgálat szerint valamely, már engedélyezett termék nem felel meg az engedélyezési követelményeknek, a termésnövelő anyag engedélyét a hatóság visszavonhatja.

A 2024. január elseje előtt lejárt okiratú készítményekre az alábbi türelmi idők vonatkoznak:

  • amennyiben a termésnövelő anyag jogosultsági ideje lejárt, a termék az engedélyben szereplő határnapig értékesíthető nagy- és kiskereskedők, valamint a felhasználók számára,
  • a nagy- és kiskereskedő a termésnövelő anyagot az engedélyben meghatározott jogosultsági idő lejártától számított 6 hónapig forgalmazhatja,
  • a termésnövelő anyagot az engedélyben meghatározott jogosultsági idő lejártától számított 18 hónapig lehet felhasználni.
Hivatkozott jogszabályok:
1 A termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V.18.) FVM rendelet deregulációs szempontú módosításáról szóló 163/2023. (XII.27.) AM rendelet
2 A termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 36/2006. (V.18.) FVM rendelet
3 A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a vármegyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet I. mellékletének 8.18.3.3. pontja

Friss hírek

2026. április 21, kedd

Kertészeti szaporítóanyag és növényegészségügyi ellenőrzés az ónodi piacon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vármegyei kormányhivatal és a NAV munkatársai áprilisban ellenőrizték a kertészeti szaporítóanyagok árusítását az ónodi vásáron. Az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítottak a jelölési előírások és a növényegészségügyi szabályok betartására. Az eredmények szerint csökkent az ismeretlen eredetű és kifogásolható minőségű növények száma, és javult a jelölések megfelelősége is. Ugyanakkor egyre több mediterrán eredetű növény, például olajfa jelenik meg a kínálatban, amelyek megfelelő dokumentáció hiányában komoly kockázatot jelenthetnek. A szabályok betartása ezért kulcsfontosságú a biztonságos és ellenőrzött növényanyag forgalmazásában.

Tovább >

2026. április 20, hétfő

A magas kockázatú vármegyékben is visszavonták a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot

A madárinfluenza járványügyi helyzetének kedvező alakulásának köszönhetően dr. Nemes Imre országos főállatorvos a magas kockázatú vármegyékben is visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot. Az állategészségügyi szabályok betartása továbbra is kiemelten fontos.

Tovább >