null Mítoszokat gyűjt a Nébih

Mítoszokat gyűjt a Nébih

2018. augusztus 6, hétfő

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok, „városi legendák” összegyűjtésére vállalkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig online űrlapon küldhetik el a hivatal számára. A legnépszerűbb legendákat szakértői elemzésnek veti majd alá a Nébih.

„A fagyasztást nem élik túl a mikrobák.” „Ha 5 másodpercen belül felvesszük a leesett élelmiszert a földről, akkor még nem kerülnek rá baktériumok.” „A biztonságos élelmiszer E-számoktól mentes.” - néhány népszerű „városi legenda”, ami sokakat megtéveszt.

A Nébih legújabb kezdeményezésében az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt mítoszok összegyűjtésére vállalkozott. A nagy élelmiszerbiztonsági mítoszlista összeállítását a legelterjedtebb (és legkárosabb) legendák szakértői elemzése követi majd. A szakemberek célja, hogy – külsős szakértőket, kutatókat is bevonva – objektíven bemutassák, van-e valóságalapja az adott mítosznak, valamint éles helyzetben, a legenda alkalmazása helyett, hogyan járhatunk el helyesen. Európában ugyanis az élelmiszer eredetű megbetegedések jelentős része éppen a vásárlók figyelmetlenségéből következik be, és ez alól Magyarország sem kivétel.

Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig a Nébih honlapján (http://portal.nebih.gov.hu/mitosz-gyujto) elérhető rövid űrlap segítségével küldhetik el. A mítoszlista összesítése után – várhatóan ősszel – indul majd az értékelési szakasz, az eredményekről pedig közérthető formában, rendszeres időközönként beszámol majd a hivatal a weboldalán.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. március 21, péntek

Ragadós száj- és körömfájás betegséget állapítottak meg Szlovákiában

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság. A járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep érintett. Az országos főállatorvos a korábban elrendelt hatósági intézkedéseket azonnal megerősítette. Továbbá haladéktalanul elrendelte a határon átnyúló korlátozási területeken a szükséges hatósági intézkedéseket, a súlyos gazdasági kárral járó betegség hazai továbbterjedésének megakadályozása érdekében.

Tovább >

2025. március 20, csütörtök

EFSA gyakornoki program

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) idén is lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők gyakornoki program keretén belül 12 hónapon keresztül dolgozzanak az EFSA-nál. Ez a program lehetőséget kínál a feltörekvő szakembereknek, hogy felbecsülhetetlen tapasztalatot szerezzenek az élelmiszerbiztonság területén, miközben hozzájárulnak az EFSA létfontosságú küldetéséhez.

Tovább >