null Mesél a Nébih: szegedi színészek elevenítik meg Lestyán Matyi történetét

Mesél a Nébih: szegedi színészek elevenítik meg Lestyán Matyi történetét

2020. április 22, szerda

Már hangoskönyv formájában is elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Mese habbal, szülinappal” című élelmiszerbiztonsági mesekönyve. A hivatal napról napra a mese egy újabb fejezetével jelentkezik, ami a Genéziusz Színház színművészeinek tolmácsolásában hallgathatnak meg a gyerekek.

A Mese habbal, szülinappal élelmiszerbiztonsági mesekönyv elsősorban a 8-12 éves – már olvasni tudó – korosztály számára készült, akik akár önállóan is elmerülhetnek a tizedik születésnapját ünneplő Lestyán Matyi történetében. Ezentúl a Nébih új, hangoskönyv változatának segítségével az olvasni még nem tudó gyerekek is megismerkedhetnek a főhős szivárványszínű születésnapi tortájának elkészítését kísérő kalandjaival. A Nébih és a felolvasásban önkéntesen közreműködő Genéziusz Színház társulatának tagjai ezzel is szeretnék színesíteni a járványügyi helyzet miatt otthon maradó gyerekek és szüleik mindennapjait.

Matyi története végigvezeti az olvasót a háztartási teendőkön a bevásárlástól az élelmiszer-tároláson át egészen az ételkészítésig, miközben felhívja a figyelmet a legfontosabb élelmiszerbiztonsági szabályokra. E szabályok betartásával megelőzhetjük, hogy a háztartásunkban készített élelmiszerektől megbetegedjünk, amelynek a koronavírus világjárvány idején még nagyobb jelentősége van. A mese hallgatásakor megszerzett tudást a gyerekek azonnal próbára is tehetik a mesekönyvhöz tartozó, Matyi kalandjait fejezetenként feldolgozó játékos foglalkoztató füzet feladványainak megoldása során.

A Mese habbal, szülinappal hangoskönyv „első fejezete” már elérhető a Nébih social media csatornáin (Facebook, Youtube), amelyet minden nap új epizód követ majd. A felvételek a hivatal Youtube csatornáján, valamint Ételt csak okosan! kampányának Gyereksarok oldalán később is visszakereshetők lesznek.


Friss hírek

2025. július 14, hétfő

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Tovább >

2025. július 14, hétfő

A Somlót is elérte a szőlő aranyszínű sárgaság betegség

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai a Somlói borvidéken is igazolták a szőlő aranyszínű sárgaság kórokozó jelenlétét. Ezzel már a hazai borvidékeink közel 70%-a érintett a súlyos növényegészségügyi kárt okozó betegségben. A hatóság felhívja a szőlőtermesztők figyelmét, hogy kiemelten fontos a fertőzés és a terjesztő vektora elleni védekezés!

Tovább >