null Menták a Szupermentán: kiválóan szerepeltek a fűszernövények a termékteszten

Menták a Szupermentán: kiválóan szerepeltek a fűszernövények a termékteszten

2024. augusztus 29, csütörtök

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén cserepes mentákat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tíz, közvetlen fogyasztásra szánt fűszernövény között a bors- és fodormenta mellett különböző aromával rendelkező, nemesített változatok is szerepeltek. A termékteszt megnyugtató eredménnyel zárult, ugyanis minden menta megfelelt a követelményeknek.

A Szupermenta jubileumi, tizedik évében a cserepes menták tesztjére is sor került. A menta fűszer- és gyógynövényként egyaránt ismert: jellegzetes aromájának, valamint jótékony hatásainak köszönhetően nagy népszerűségnek örvend. A Szupermenta legfrissebb tesztjén összesen tíz, közvetlen fogyasztásra szánt cserepes mentát vizsgáltak meg. A nyolc magyar és két olasz származású növényt két hazai termelőtől, valamint egy kertészetből és egy nagyobb kereskedelmi egységből gyűjtötték össze a szakemberek. Fajtájukat tekintve a jól ismert bors- és fodormenta mellett nemesített változatok is helyet kaptak az összehasonlító vizsgálatban, így egy-egy alma, citrom, csoki, marokkói, narancs és rágó mentát is teszteltek. 

A Nébih laboratóriumában a szakemberek ellenőrizték a növényvédőszer-maradék és a nehézfémek esetleges jelenlétét, ugyanis ezekből kiderül, ha nem megfelelő körülmények között termesztették a növényeket. A mentákban lévő mikro- és makroelemeket szintén vizsgálták. Megnyugtató eredmények születtek: a laboratóriumi mérések alapján a szakemberek mindent rendben találtak.

A hatósági felügyelők a két hazai termelőnél helyszíni ellenőrzést is tartottak. Megvizsgálták a termelés körülményeit, valamint a címkézést és a nyomonkövethetőséget. Mindkét termelő „kiválóan megfelelt” minősítést szerzett. 

A cserepes menták jelölésvizsgálata sem maradhatott el. Tekintettel arra, hogy közvetlen fogyasztásra szánt termékekről van szó, a felügyelők ellenőrizték a menták nyomonkövethetőségét és a kötelező jelölések, például a származási ország feltüntetését. Az ellenőrök ebből a szempontból szintén megfelelőnek találták a fűszernövényeket.

A Szupermenta-tesztek népszerű mozzanata a kedveltségi vizsgálat, melyen szakértő és laikus kóstolók pontozzák a termékeket. A résztvevők értékelése alapján az első három helyezett menta mindegyike az Iván Virág Kft. termékei közül került ki. A dobogó legfelső fokára a Rágó Menta „állhatott”, második lett a Fodor Menta, harmadikként pedig a Narancs Menta végzett.

További információk, érdekességek, valamint a részletes vizsgálati eredmények elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/eljott-a-cserepes-mentak-tesztelesenek-ideje/

Kapcsolódó anyagok:
Menták a Szupermentán: kiválóan szerepeltek a fűszernövények a termékteszten című közlemény letölthető formában (docx)
Menta eredményközlő táblázat letölthető formában (xlsx)
A menta teszt eredményközlő videó leirata (pdf)


Friss hírek

2025. november 6, csütörtök

Új vizekre evezett a Szupermenta: horgásztavakat teszteltek

A Szupermenta programban 13 horgásztavat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzéseken azonnali hatósági intézkedést indokoló problémát nem tártak fel. Ugyanakkor egy horgásztó üzemeltetője nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, emiatt a hatóság eljárást indított az ügyben. További két horgásztó vezetőjét a halgazdálkodási terv teljesítésére szólították fel az Állami Halőri Szolgálat felügyelői. A hatósági ellenőrzés tapasztalatai és a vendéghorgász szempontú kérdőíves felmérés alapján végül két horgásztó érdemelte ki a kiválóan megfelelt minősítést.

Tovább >

2025. szeptember 25, csütörtök

Cukkiniket termesztett a Szupermenta a szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomáson

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei elvetették a Szupermenta nyári terméktesztjén vizsgált cukkinivetőmagokat a hivatal szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomásán. A magok fejlődését egészen a cukkinik betakarításáig figyelemmel kísérték. Mind a 10 növény a várakozások szerint növekedett, a csomagolásukon ígért terméseket hozták. A cukkinik laboratóriumi vizsgálatokon is bizonyítottak, a kedveltségi kóstolást követően pedig kialakult a rangsor.

Tovább >