null Megszűnt a klasszikus sertéspestissel fertőzött terület Pest megyében is

Megszűnt a klasszikus sertéspestissel fertőzött terület Pest megyében is

2013. július 3, szerda

A Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága megszüntethette a klasszikus sertéspestissel fertőzött területre vonatkozó korlátozó intézkedéseket. Ezzel hazánk teljes területe mentesült a klasszikus sertéspestissel kapcsolatos korlátozásoktól. Az intézkedések feloldásához az Európai Unió Bizottsága hozzájárult, mivel fenntartásának állat-járványügyi indoka megszűnt.

Hazákban az első klasszikus sertéspestis eseteket még 2007 januárjában mutatták ki a szlovák határ közelében kilőtt, illetve elhullott vaddisznókban Nógrád megyében. A betegséget fertőzött vaddisznók hurcolták be a Szlovák Köztársaságból, ahol már évek óta előfordult. 2007 végén a betegség átterjedt Pest megyének a Dunával, a szlovák-magyar határral, az M3-as autópályával és Nógrád megyével határolt területére is. A két megyében összesen 268 (Nógrád megyében 120, Pest megyében 148) vaddisznóban mutatták ki a betegséget, az utolsó eset 2009 októberében fordult elő Pest megyében. Az érintett megyék sertésállományát azonban sikerült megóvnunk a betegségtől.

A gyors és szakszerű állategészségügyi intézkedéseknek köszönhetően a sertéspestisnek a házi sertés állományra történő átterjedését sikerült megakadályozni. Ugyanakkor – a vonatkozó hazai és uniós jogszabályoknak megfelelően – Nógrád és Pest megyében korlátozó intézkedéseket vezettek be, illetve mentesítési tervet dolgoztak ki a szakemberek. Ezen intézkedéseket addig kellett alkalmazni, amíg a monitoring program során elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján a betegség jelenlétét egyértelműen ki lehetett zárni. Nógrád megyében 2012 novemberében, majd Pest megyében 2013. június 14-én szűntethette meg hazánk a klasszikus sertéspestissel fertőzött területre vonatkozó korlátozó intézkedéseket.  

A feloldás gazdasági szempontból különösen jelentős, mivel mostantól minden Pest megyei sertéstartó előzetes vizsgálatok nélkül szállíthat hazánk más megyéibe élő sertést, valamint megszűnt a más tagországba történő élő sertés szállítás tilalma is.

A vadászoknak is kedvez a mentesség, ugyanis esetükben megszűnt az az előírás, hogy csak előzetes negatív eredményű laboratóriumi vizsgálatot követően használhatják fel, illetve szállíthatják ki a kilőtt vaddisznók testét, illetve húsát a fertőzött területről.

Jelentős eredmény, hogy az Európai Unió tagországai közül elsőként hazánknak sikerült a vaddisznóállományt a klasszikus sertéspestistől – a jelentős anyagi ráfordítást és többletmunkát igénylő – orális immunizálás (szájon át felvehető vakcina) alkalmazása nélkül mentesíteni.
 
Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság


Friss hírek

2025. április 22, kedd

Tanúsító szervezet elismerése

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013. VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére a NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni.

Tovább >

2025. március 31, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2025.03.31.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >