null Megkezdődött a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés adatainak feltöltése

Megkezdődött a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés adatainak feltöltése

2016. február 1, hétfő

Felhívjuk a figyelmet, hogy a növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet alapján szakirányító növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését a növényvédelmi szolgáltatónak az alábbiak szerint kell bejelentenie.

A szerződés tartalmi feltételeit a 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet tartalmazza, amely többek között kitér a szerződők adataira és a szerződés hatályára is. Az előírások szerint szerződés adatait a szerződés megkötését, megszűnését valamint módosítását követően 15 napon belül be kell jelenteni a NÉBIH által működtetett internetes felületen.

A szakirányítók jelenleg a szerződés adatait az alábbi excel táblázat kitöltésével és a szakiranyito@nebih.gov.hu email címre való beküldéssel tehetnek eleget a jogszabályi kötelezettségüknek. Az excel táblázatos rendszert azonban rövidesen fel fogja váltani egy internetes felület. Ezt követően a szerződések már csak ezen a felületen keresztül lehet feltölteni.

Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az adatok feltöltése és szükség szerinti módosítása minden esetben a szakirányító felelőssége!

Kérdéseivel kérjük, forduljon bizalommal Hatóságunk felé az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Telefon: +36-1-309-1059; +36-1-309-1092
E-mail: szakiranyito@nebih.gov.hu

További információt cikkünkben és a gyakran ismételt kérdésekben talál.

Letölthető anyag
Bejelentőlap excel táblázat


Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Harmadik országból származó ökológiai termékek behozatala és forgalomba hozatala

Ökológiai és átállási termékek harmadik országból történő importálását végző élelmiszer-vállalkozó tevékenységét tanúsító szervezet ellenőrzése alatt folytathatja. E célból szükséges a tevékenység megkezdése előtt a szervezetnél a nyilvántartásba vételét kérni.

Tovább >

2026. augusztus 25, kedd

Engedélyköteles állati eredetű élelmiszer-előállító létesítmények engedélyezése

Engedélyköteles létesítmények: vágóhidak, húsdaraboló üzemek, húskészítmény előállítók, tej üzemek, tojás csomagolók és tojástermék előállítók, halászati termék előállítók,vadfeldolgozók, hűtőházak, bélüzemek.

Tovább >