null Megjelent a Közétkeztetési Szakácsverseny 2019-2020 versenykiírása

Idén is összemérhetik tudásukat a közétkeztetésben dolgozó szakácsok

2019. május 9, csütörtök

Május 23-ig lehet nevezni a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 megmérettetésre. A verseny témája ezúttal a nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében. Újdonság, hogy a szervezők 3+1 fős csapatok nevezését várják, a csapattagok közül pedig legalább egy főnek 35 éven alulinak kell lennie.

A versenyt a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezi. A csapatoknak 3 fogásos – előételből vagy levesből, főételből és desszertből álló – felnőtt étkezőknek szánt menüt kell megtervezniük.

A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó (zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom) lesz, míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kell felhasználni legalább kettőt.

De nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagok is vannak. E körben az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepelnek.

Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatja meg az egy étkezőre jutó nettó 550 Ft‐ot.

A verseny nevezési határideje május 23-a. A versennyel kapcsolatos további részleteket a versenykiírás tartalmazza.

Kapcsolódó anyagok:
Közétkeztetési Szakácsverseny 2019/2020 versenykiírás (pdf)
Nevezési lap (docx)


Friss hírek

2026. április 20, hétfő

A magas kockázatú vármegyékben is visszavonták a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot

A madárinfluenza járványügyi helyzetének kedvező alakulásának köszönhetően dr. Nemes Imre országos főállatorvos a magas kockázatú vármegyékben is visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó határozatot. Az állategészségügyi szabályok betartása továbbra is kiemelten fontos.

Tovább >

2026. április 20, hétfő

Vége a vektormentes időszaknak: a törpeszúnyogok megjelenésével a kéknyelv-betegség hazai újbóli előfordulása lehetséges

Az aktuális rovartani vizsgálatok eredményei alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Magyarország teljes területére vonatkozóan a kéknyelv-betegség szempontjából szezonálisan vektormentes időszak végeként 2026. április 20-át határozta meg. Jelenleg a betegség elleni vakcinázás önkéntes alapon végezhető. Állami támogatás igénybevételére van lehetőség.

Tovább >