null Másodszor is lebukott az illegális növényvédő szer árus

Másodszor is lebukott az illegális növényvédő szer árus

2020. május 5, kedd

Április közepén egy Csongrád megyei magánszeméllyel szemben intézkedtek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, mert – többek között – Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket értékesített. A férfit tavaly egyszer már elmarasztalták illegális készítmény árusítása miatt a hatóság ellenőrei. A gyanú alapján tartott próbavásárlás során ezúttal 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át a magánszemély, majd a szakemberek további 20 kg, szerb felirattal ellátott talajfertőtlenítő szert is lefoglaltak.

2019 októberében 32 kg cirill betűs, valamint szerb és török nyelvű növényvédő szert vásároltak Csongrád megyében egy magánszemélytől a Nébih ellenőrei egy próbavásárlás alkalmával. A hatósági szakemberek végül két helyszínen összesen 176 kg, szerb és török nyelvű címkével ellátott, illetve Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szert vettek hatósági zár alá és rendelték el azok megsemmisítését. A termékeket az érintett ráadásul „üzleten kívül”, minden engedély nélkül forgalmazta.

Gyanú alapján idén április közepén újra felvették a kapcsolatot a Nébih ellenőrei a Csongrád megyei magánszeméllyel, aki – a korábbi hatósági eljárás ellenére – ismét Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket kínált eladásra. A próbavásárlás során a magánszemély 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át az ellenőröknek, majd az ezt követő hatósági ellenőrzés során további 20 kg, szerb feliratú talajfertőtlenítő szert is találtak a szakemberek.

A Nébih munkatársai azonnali hatállyal elrendelték a termékek forgalomból történő kivonását, forgalmi tilalmát, valamint zár alá vételét, továbbá azok megsemmisítését. Növényvédelmi bírságként az érintett, ismételt jogsértőként, több százezer forint bírságra számíthat.

A növényvédő szerek használata nagy körültekintést igényel. A Nébih felhívja a termelők figyelmét, hogy növényvédő szert kizárólag üzletben, megbízható forrásból vásároljanak. Felhasználásuk során pedig fokozottan figyeljenek az előírások betartására, valamint lehetőség szerint éljenek az önellenőrzés lehetőségével.

A Nébih a jövőben is fokozottan ellenőrzi a növényvédő szerek forgalmazását, valamint a növényi termékek vizsgálatakor a nem engedélyezett szerek jelenlétét.

A hamis vagy rossz minőségű, lejárt stb. növényvédő szerek használata számos kockázatot rejt. A témában hasznos információk olvashatók alábbi cikkünkben: https://portal.nebih.gov.hu/-/amit-tudnunk-kell-a-novenyvedo-szer-hamisitasrol

Az érintett magánszemély adatai elérhetőek a jogsértés listán: https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.


A 2020 áprilisi ellenőrzés során készült képek


A 2019 októberi ellenőrzés során készült képek


Friss hírek

2026. július 3, péntek

Újra elérhető az EUDR Információs Rendszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR szereplőket, hogy ismét elérhető az EUDR Információs Rendszer. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint megszűnt az új felhasználói fiókok regisztrációjára vonatkozó korábbi korlátozás is.

Tovább >

2026. július 2, csütörtök

Megjelent az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2025-ös évösszefoglalója

Az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) biztosítja a tagállamok közötti gyors és hatékony információcserét, valamint az összehangolt együttműködést, ezzel elősegítve a fogyasztók biztonságát veszélyeztető kockázatok mielőbbi kezelését. A hálózat a tavalyi évet összefoglaló beszámolója szerint 2025-ben összesen 10490 bejelentést kezelt. A legtöbb az elmúlt évben is az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszerhez (RASFF) érkezett, ami az összes értesítés 51%-át tette ki. A hazai kezdeményezések főként élelmiszerbiztonsági, nyomon követhetőségi és állatjóléti problémákhoz kapcsolódtak.

Tovább >