null Magyarként akarták eladni a jelöletlen lengyel tojást

Magyarként akarták eladni a jelöletlen lengyel tojást

2016. március 24, csütörtök

85 ezer Lengyelországból származó, jelöletlen tojás forgalmi korlátozását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) egy Bács-Kiskun megyei ellenőrzés során. A trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar „kistermelőknek” akarta értékesíteni termékét.

A KÜI szakemberei a tojáscsomagoló üzem ellenőrzése során több szabálytalanságot is találtak. Az üzemeltető többek között nem tudta bemutatni sem a tojásfertőtlenítés hatékonyságát igazoló eljárást, sem egyéb laboratóriumi eredményeket.

A szennyezett, repedt tojásokat sem sorolták a szabályoknak megfelelően „B” osztályba, hanem részben tisztára csiszolták, illetve összegyűjtve megmosták, majd száraztészta készítőknek, cukrászatoknak értékesítették.

Az üzemben tárolt tojástételek közül végül ötöt, összesen több mint 125 ezer tojást vont ki a forgalomból és helyezett hatósági zár alá a KÜI. A több mint 85 ezer jelöletlen lengyel tojáson túl további 10 ezer szintén jelöletlen, kartonozott, kiszállításra váró terméket zároltak. Továbbá mintegy 30 ezer, saját állományból származó, L és XL méretű tojás forgalmi korlátozását azért kellett elrendelni, mert a tojásrakást követő 10 napon belül nem végezték el az osztályozást, jelölést és csomagolást.

Az étkezési tojásokat és csomagolásukat – Uniós és hazai jogszabályok előírásai alapján – a termelés helyén vagy a csomagoló központban kötelező jelölni. A tojásokat „A ”és „B” minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben azonban csak „A” minőségű termékekkel találkozhatnak a vásárlók. Az élelmiszerek nyomonkövetésének biztosítása érdekében az „A” minőségű tojások héján fel kell tüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot, ami hét részből áll. Segítségével többek között azt is megtudhatjuk, hogy mely telep, mely istállójából származik a tojás, s ott milyen tartási módot alkalmaznak.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forint bírság várható. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a kormany.hu oldalon közzétett ún. jogsértés listán.

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2025. április 20, vasárnap

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

Tovább >

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >