null Lótartók figyelem: javasolt a nyugat-nílusi láz elleni védekezés

Lótartók figyelem: javasolt a nyugat-nílusi láz elleni védekezés

2024. augusztus 13, kedd

A Nébih laboratóriuma idén eddig 3 lóban igazolta a nyugat-nílusi láz fertőzés jelenlétét: az első esetet augusztus elején állapította meg a hatóság. A betegséget terjesztő szúnyogok életciklusa, valamint az elmúlt évek tapasztalatai alapján minden évben augusztustól októberig lehet számolni e betegség hazai jelenlétével. A lázzal, továbbá az agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel járó betegség az esetek egy részében az állat pusztulásához is vezethet. A Nébih ezért felhívja a lótartók figyelmét a betegségre jellemző tünetekre, valamint a szúnyogok elleni védekezés jelentőségére.

A vírus ellenállóképessége az élő szervezeten kívül kicsi, a környezetben a madarak és a szúnyogok tartják fenn. Mivel a víruskoncentráció a kellő szintet kizárólag madarakban éri el, a szúnyogok csak a madaraktól tudnak fertőződni. A betegség egyik állatról a másikra vagy emberre nem terjed, a kórokozót közvetlenül csak a szúnyogok terjesztik. A szúnyograjzások (esőzések) után ezért jellemzően nagyobb számban jelentkezhetnek megbetegedések.  A vírus iránt fogékony a ló, a szamár, a szarvasmarha, a juh, a teve és az ember is.

Lovak esetében a betegség lázas általános tünetekkel, valamint agy- és gerincvelő-gyulladás okozta idegrendszeri tünetekkel jár (étvágytalanság, könnyezés, nehezített légzés, majd néhány nap múlva a hátulsó végtagok gyengesége, bénulások, elhullás). A lovak egy része elpusztul vagy a súlyos tünetek miatt szükségessé válik a beteg állatok eutanáziája, más esetekben a tünetek enyhülnek, és a beteg állatok idővel teljesen meggyógyulnak.

Idén a betegséget eddig 3 vármegyében diagnosztizálták (Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron; Fejér). A fertőzéssel érintett vármegyék és települések megtekinthetőek a Nébih honlapjának „Kitörések és mentességek” aloldalán.

A nyugat-nílusi láz ellen a lovakat megelőző védőoltással, az állattartó helyek környezetében a környezetvédelmi és állategészségügyi előírások betartása mellett végzett rovarirtással, szúnyoghálók alkalmazásával lehet megvédeni.

A Nébih a lótartók fokozott figyelme mellett kéri, hogy a betegség tüneteinek felmerülése esetén haladéktalanul értesítsék az állatorvosukat. Az idegrendszeri tüneteket mutató állatok nyugat-nílusi láz kimutatására irányuló szerológiai és virológiai vizsgálata állami költségre történik.

A nyugat-nílusi láz bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegség: a bejelentés szolgáltató vagy hatósági állatorvos felé történő megtételére mindazon személyek kötelesek, akik az állatok felügyeletét, gondozását végzik, továbbá azok is, akik az állatokkal érintkeznek.

Magyarországon kívül további hét EU tagállam jelentett eddig eseteket lovakban, valamint vadon élő és fogságban tartott vadmadarakban.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapján nyilvánosan elérhetőek és nyomonkövethetőek a humán fertőzésekkel kapcsolatos adatok, amelyeket heti rendszerességgel aktualizálnak (Weekly updates: 2024 West Nile virus transmission season (europa.eu)).

Kapcsolódó tartalmak:
Bővebb tájékoztatás a betegségről: https://portal.nebih.gov.hu/-/a-nyugat-nilusi-virus-wnv-
Kitörések és mentességek aloldal: https://portal.nebih.gov.hu/kitoresek-es-mentessegek

Friss hírek

2025. április 20, vasárnap

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

Tovább >

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >