null Libamáj helyett kacsamáj van a zacskóban

Libamáj helyett kacsamáj van a zacskóban

2015. november 10, kedd

Azonnali termékvisszahívásra kötelezte a Kurunczi Hús Bt.-t a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI), miután a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy libamáj megjelöléssel kacsamájat forgalmaztak. A vásárlók csalástól való megóvása és a hazai baromfiágazat védelme érdekében a NÉBIH fokozottan vizsgálta az elmúlt időszakban a fagyasztott libamáj forgalmazókat. Ennek eredményeként került most forgalmi korlátozás alá több mint 2 tonna, mintegy 10 millió forint értékű hamisított termék.

A libamáj a gasztronómia egyik legdrágább és legnemesebb alapanyaga. Termelésének és fogyasztásának hazánkban több száz éves hagyománya van, Márton naphoz közeledve különösen nagy népszerűségnek örvend. Mivel külsőre könnyen összetéveszthető a kacsamájjal, ezért – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – az élelmiszerhamisítók is előszeretettel kísérleteznek vele.

A NÉBIH mindent megtesz azért, hogy e tradicionális alapanyag kedvelőinek asztalára kizárólag igazi, minőségi magyar libamáj kerülhessen. Éppen ezért a NÉBIH KÜI munkatársai országszerte több hónapig vettek mintákat fagyasztott libamáj termékekből. Az esetek többségében a fajazonossági DNS vizsgálatok kimutatták, hogy liba helyett kacsából származott az adott termék.

Az ellenőrzéssorozat jelenlegi szakaszában több mint 2 tonna termék került forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. Továbbá a hatóság kötelezte az érintett céget az általa gyártott valamennyi „fagyasztott libamáj” jelölésű termék forgalomból történő visszahívására és hiánytalan megőrzésére a vizsgálat lefolytatásáig. Az eljárás folyamatban van, a felelős megállapítását követően az élelmiszerhamisítás elkövetője milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

Kapcsolódó anyagok:
képek tömörítve
képek videóként
közlemény letölthető formában



Friss hírek

2026. szeptember 11, péntek

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napokban esett csapadéknak köszönhetően szeptember 12-étől megszűnik az országos tűzgyújtási tilalom. Győr-Moson- Sopron, Somogy, Vas és Zala vármegyékben a hatóság visszavonja a tűzgyújtási korlátozást. Hazánk többi vármegyéjében, viszont továbbra is fennáll a tilalom.

Tovább >

2026. szeptember 11, péntek

Azonosító jelölés

Az engedélyköteles létesítményekben előállított termékek az erre vonatkozó 853/2004/EK rendelet szerinti ovális azonosító jelöléssel kerülnek forgalomba. Ezzel a jelöléssel találkozhatnak a vásárlók a friss húsok, húskészítmények, tejtermékek csomagolásán.

Tovább >