null Lezárult a kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Lezárult a kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018. szeptember 6, csütörtök

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által július 1. és augusztus 20. között elrendelt ellenőrzés során 5.659 létesítményt ellenőriztek és több mint 25 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai irányítása mellett, a Nébih és a megyei kormányhivatalok munkatársainak közreműködésével sikeresen lezajlott az élelmiszerlánc idei nyári szezonális ellenőrzése.

A hagyományos élelmiszer-ellenőrzések fókuszában a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken értékesített élelmiszerek, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése, a fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás, a büfékocsik és mozgó vendéglátók álltak. Kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre.

Az ellenőrök az akció során 5.659 létesítményt vontak vizsgálat alá. Ezen belül 2.695 vendéglátóhely, 633 élelmiszer-előállító és 2.331 élelmiszer-kereskedelmi egység, 607 jelentős rendezvényre kitelepült vendéglátó egység, továbbá a gyermektáborok ellátása szempontjából 6 főző- és 3 tálalókonyha került górcső alá. Laboratóriumi vizsgálatnak 133 tételt vetettek alá a szakemberek.

Az élelmiszerágazat különböző létesítményeinek ellenőrzése során hiányosságok – az előfordulás gyakoriságának sorrendjében – a higiéniai feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével, a nyomon követhetőséggel és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban fordultak elő. Mindezek miatt 185 figyelmeztetésre, 29 esetben a tevékenység korlátozására került sor. Bírságot 303 esetben szabott ki a hatóság, melynek összege meghaladja a 25 millió forintot.

A szezonális akció az őstermelői tevékenységre is kiterjedt. 2018 nyarán 877 őstermelő ellenőrzése során főként kisebb szabálytalanságokat tártak fel a szakemberek (53 esetben). Eljárást 22 esetben indítottak, mert az őstermelő nem a saját gazdaságából származó terméket értékesített.

2018-ban újabb, a Nébih által felügyelt szakterületekkel és tevékenységekkel bővült a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az Állami Halőri Szolgálat halőrei 71 Balaton környéki és 65 Duna menti vendéglátóhelyen ellenőrizték az eladásra kínált hal és haltermék származását. A hivatal EUTR részlege 25 esetben vonta ellenőrzés alá a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek tevékenységét, valamint 2 járőrautóval figyelték a közúti forgalomban résztvevő fatermék-szállító járműveket. Ugyancsak újkeletű volt a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas, Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények ellenőrzése, amely 7 termékre terjedt ki.

Kapcsolódó anyagok:
nyári szezonális ellenőrzés 2018 - zárójelentés

Forrás: AM Sajtó


Friss hírek

2025. november 11, kedd

Baranya vármegyei vaddisznóban állapította meg az ASP jelenlétét a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét Baranya vármegyében, egy eddig mentes területen. A vírust egy állománygyérítés során Old település külterületén, a horvát határtól néhány száz méterre kilőtt vaddisznóból vett mintában mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat. Továbbra is kiemelten fontos a betegség házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása, amihez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

Tovább >

2025. november 11, kedd

Csongrád-Csanád vármegyében is igazolódott a madárinfluenza jelenléte

Egy Csongrád-Csanád vármegyei hízópulykákat tartó gazdaságban magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. A járványügyi szabályok maradéktalan betartása továbbra is elengedhetetlen hazánkban.

Tovább >