null Kutatók éjszakája a Nébih-ben

Kutatók éjszakája a Nébih-ben

2022. október 10, hétfő

Idén tizedik alkalommal vett részt az Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratórium Igazgatóság a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozaton. Kollégáink most is lelkesen készültek, hogy érdekes és változatos időtöltést kínálhassanak a vendégeknek, korra és előzetes tanulmányokra való tekintet nélkül. A szakadó eső ellenére is sok látogatót vonzottak a programok, és senki nem távozhatott Nébih-es ajándékok nélkül.

A Mester utcai központi épületünkben érzékszervi vizsgálaton vehettek részt az érdeklődők az Analitikai Nemzeti Referencia Laboratórium szervezésében, látásukat, szaglásukat és ízlelésüket egyaránt tesztelhették. Nehéz feladatnak bizonyult a különböző mézfajták beazonosítása és a fűszerek illat alapján történő felismerése. Valamivel könnyebben birkóztak meg a látogatók az egyes élelmiszerek cukortartalmának becslésével és a színek sorrendbe állításával. A legnagyobb sikert azonban kétségkívül az étcsokoládé és a tortabevonó elkülönítése aratta.

Az „Élelmiszerek a mikroszkóp alatt” című bemutatón többen annyira jól érezték magukat, hogy el sem akartak menni. A gyerekek is kíváncsian néztek bele a mikroszkópba, ahol repce-, hárs-, mézontófű- és akácméz pollenjeit láthatták, illetve nagyítóval megnézhették a mérgező, káros és egyéb gyommagvakat.

A Mikrobiológiai Nemzeti Referencia Laboratórium genetikailag módosított szervezetekről (GMO-k) szóló előadását vendégeink nagy érdeklődéssel hallgatták idén is, ahogy minden évben, a laboratórium bemutatása közben rengeteg kérdést tettek fel. Itt a szokásosnál nagyobb arányban vettek részt agrár kötődésű vendégek, ezért komoly szakmai kérdéseket is kapott az előadó.

A Toxikológiai Nemzeti Referencia Laboratóriumban az élelmiszerrel érintkező anyagok témakörével ismerkedhettek meg a résztvevők, akik hobbi szinten gyártással foglalkozók, egyetemi tanárok és hallgatók voltak. Az előadás során megtapasztalhatták, hogy mennyire szerteágazó és fejlődő a terület.

A „Kromatográfia játékosan” című előadás során az elválasztástechnika látványosabb oldalát mutatták meg kollégáink a látogatóknak. Egyetemi hallgatóktól a gyerekekig sok célcsoport volt jelen.

A Kaposvári Regionális Élelmiszerlánc Laboratóriumban talán az eddigi legnagyobb érdeklődés idén volt a Kutatók Éjszakája program iránt. A résztvevők rendkívül pozitív visszajelzést adtak, több gyerek és szülő is jelezte, hogy szívesen jön jövőre is. Itt is tartottak érzékszervi bírálatot, vizsgálták a színezékeket és a mikroorganizmusokat, valamint megismerkedhettek a különféle mézekkel és a sugárzó élelmiszerekkel is.

A Kecskeméti Regionális Élelmiszerlánc Laboratóriumban „Barátok vagy ellenségek az élelmiszeriparban?” címmel tartottak programot, ennek keretében mind a radioanalitikai, mind a mikrobiológiai, mind az érzékszervi bemutató elnyerte a vendégek tetszését.

A Miskolci Regionális Élelmiszerlánc Laboratórium munkatársai az „Érdekességek egy laboratóriumban” címet adták a programoknak. Az érzékszervi vizsgálatok közül a színek színintenzitásuk alapján történő összerakása érdekes feladatnak bizonyult (piros, sárga, kék színskála). Illatfelismerési gyakorlatot is tartottak, különböző, háztartásokban előforduló étolajokból. Érdekességképpen, a szőlőmagolaj felismerése tűnt a legnehezebb feladatnak. A Kaméleon nevű kísérletben az oldat színének periodikus változása ejtette ámulatba a gyerekeket, a héliumos lufi pedig osztatlan sikert aratott felnőttek és gyerekek körében egyaránt. Sokan kipróbálták, hogy hogyan változik meg a hangjuk egy kis hélium beszívásával.

Az Analitikai Nemzeti Referencia Laboratórium székesfehérvári telephelyén a PCR-módszer felhasználási lehetőségeiről és a gabonaipari vizsgálatokról hallhattak a látogatók, emellett érzékszervi vizsgálaton is részt vehettek. Itt is számos szakmai érdeklődőt vonzott a program.

A Központi Vetőmagvizsgálati Laboratórium diavetítéses előadásai folyamatosan elérhetők a Kutatók Éjszakája honlapján „Csírázóképesség-vizsgálat”, „Magkórtan vizsgálatok” és „GMO szűrővizsgálat” címmel.


 


Az eseményen készült képek


Friss hírek

2025. május 12, hétfő

A károsítók elleni védekezésre hívja fel a figyelmet a Nébih a Növényegészségügy Nemzetközi Napja alkalmából

Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok növényegészségügyi szakemberei folyamatosan e célokért dolgoznak, ám a jeles nap alkalmából a hivatal külön is szeretnék felhívni a figyelmet a károsítók elleni védekezésre. Ennek érdekében idén is csatlakozott az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) PlantHealth4Life elnevezésű kampányához, valamint közösségi média felületén a legfontosabb alapszabályokat és a Xylella fastidiosa baktériumot bemutató social tartalmakkal és edukatív minikvízzel jelenik meg.

Tovább >

2025. május 10, szombat

Óvatos enyhítés a korlátozáson kívüli területeken az RSZKF miatt hozott intézkedésekben

Több intézkedést meghosszabbított, de a korlátozott területeken kívüli térségben már engedélyezi fogékony állatokat bemutató vásárok szervezését az állategészségügyi hatóság. Az óvatos enyhítést az utóbbi hetek kedvező eredményei teszik lehetővé, ugyanakkor a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) jelentette rendkívül magas kockázat miatt továbbra is kéri a hatóság az állattartók maximális figyelmét és a járványvédelmi szabályok fokozott betartását.

Tovább >