null Közvetlenül is letölthető a szarvasmarha-átlaglétszámigazolás

Közvetlenül is letölthető a szarvasmarha-átlaglétszámigazolás

2019. március 25, hétfő

Mostantól a webALI felületén is elérhetik a szarvasmarha-átlaglétszámigazolást a hozzáféréssel rendelkező állattartók. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fejlesztésének köszönhetően az igazoló dokumentumot ezentúl nem szükséges írásban kérelmezni, hiszen az elektronikus felületről közvetlenül kinyomtatható bizonylattal minden érintett eleget tehet a hatályos jogszabályban előírt igazolási kötelezettségének.

A Földforgalmi törvény nemrégiben hatályba lépett módosítása szigorította az elővásárlási, illetve előhaszonbérleti jogra való hivatkozás lehetőségét egy adott földterület megvásárlási szándéka esetén. A jogszabály rendelkezései szerint – takarmányszükségletének biztosítása érdekében – elővásárlási/előhaszonbérleti jog illeti meg azt a helyben lakó földművest, aki igazolni tudja, hogy legalább 3 éve állattartó telepet működtet, amelyen a megfelelő állatsűrűséggel is rendelkezik.

Az igazolás céljára szolgáló hatósági bizonyítványt az üzemeltető kérelmére az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv adja ki. A Nébih fejlesztéseinek köszönhetően ez az eljárás lényegesen egyszerűsödött, így a „1218 – Szarvasmarha átlaglétszám bizonylat” mostantól a webALI felületén is elérhető.

A hozzáféréssel rendelkező állattartók vagy az általuk meghatalmazottak a Szarvasmarha/Listák menüpont alatt találhatják meg a szükséges adatokat. A bizonylat elkészítését követően, a felhasználó beállítási szempontjai szerint tekinthetik meg a tenyészetben tartott összes szarvasmarha, valamint a tej- és kettőshasznú állatok átlaglétszámát. (A felhasználói útmutatóban részletes leírás található a beállítási lehetőségekről, mely a cikk végén letölthető.)

A rendszer közvetlenül nyújt lehetőséget a dokumentum kinyomtatására is. Ez azért jelent könnyebbséget az ügyfélnek, mert a továbbiakban nem szükséges kérelmeznie a hatósági bizonyítványt. Az állattartó önmagában a webALI-ról letöltött bizonylattal eleget tehet a Földforgalmi törvény által előírt igazolási kötelezettségének, de benyújtás előtt annak hitelesítése a területileg illetékes állategészségügyi és élelmiszerlánc-biztonsági hatósággal feltétlenül szükséges.

Kapcsolódó jogszabály:
2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról

Letölthető anyagok
Felhasználói útmutató


Friss hírek

2025. április 20, vasárnap

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

Tovább >

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >