null Közösen az árvíz ellen

Közösen az árvíz ellen

2024. szeptember 19, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal járművekkel, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum pedig élelmiszerekkel segíti az árvízi védekezésben részt vevők munkáját - közölte dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára a Nébih gödöllői telephelyén, szerdán.

Dr. Nobilis Márton, az eseményen arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar emberek kitartása, bátorsága és együttműködése biztosítja, hogy együtt leküzdjük az árvizet. A védekezésben részt vevők összefogása és ereje ismét példaértékű ebben a kihívásokkal teli helyzetben. Az árvíz elleni küzdelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal önkéntesekkel, valamint különböző járművekkel támogatja. A Nébih az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak 15 személyszállító eszközt ajánlott fel (9 terepjárót, 2 kisbuszt, egy gumitestű és 3 fém testű szállítóhajót), amelyek jelentős segítséget nyújtanak a mentési munkálatokban. Emellett a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum, Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola pék szakos diákjai friss péksüteményekkel segítik a védekezésben részt vevő csapatokat.

Dr. Nobilis Márton kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr vezetésével a kormány minden lehetséges lépést megtesz közösségeink és otthonaink védelme érdekében. 2013 óta 150 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az árvízvédelemben, ennek köszönhetően a legmodernebb eszközök és megerősített védvonalak állnak rendelkezésre. "Köszönjük mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben – együtt erősebbek vagyunk!" – tette hozzá.

Az eseményen a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Főigazgatója is a példaértékű összefogásra hívta fel a figyelmet. A Pesti Barnabás Iskola oktatói és diákjai péksüteményeket készítettek a gátakon dolgozóknak. Büszkék vagyunk arra, hogy a tanműhelyben a fiatalok számára magától értetődő volt az önzetlen segítségnyújtás. Kitartást kívánunk mindenkinek és bízunk benne, hogy a termékekkel, ha csak egy kicsit is, de segíteni tudjuk az emberfeletti munkát – fűzte hozzá.

Az adományokat a sajtótájékoztató után Pilismarótra szállították.

(Forrás: AM Sajtóiroda)



Friss hírek

2026. szeptember 9, szerda

Baromfipestist igazolt a Nébih két Bács-Kiskun vármegyei baromfiállományban

Baromfipestis (Newcastle-betegség) vírus jelenlétét igazolta két brojlercsirke állományban Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A jelentős gazdasági károkat okozó, fertőző vírusos betegség Magyarországon évtizedek óta nem fordult elő. Az országos főállatorvos már a gyanú alapján elrendelte az érintett állományok felszámolását, valamint a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását.

Tovább >

2026. szeptember 7, hétfő

Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

Tizedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A jubileum alkalmából szeptember 11-én, pénteken 13 és 18 óra között ingyenes családi rendezvényen várják az érdeklődőket a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. Az eseményen a résztvevők játékos formában ismerhetik meg, hogy mit tehetnek a pazarlás csökkentése és a fenntarthatóbb jövő érdekében. A kiállítók között a Maradék nélkül szakmai partnerei közül a Magyar Vöröskereszt, a MiReHu Nonprofit Kft., a Munch és a Szupermenza Program is megjelenik.

Tovább >