null Közétkeztető cégnél intézkedett a NÉBIH

Közétkeztető cégnél intézkedett a NÉBIH

2015. október 14, szerda

Egy pest megyei közétkeztető cég több konyháján tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI). Az érintett cég egyik egységében több mázsa lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, továbbá jelöletlen, nem nyomonkövethető élelmiszert találtak és foglaltak le a szakemberek. A bírság várhatóan több százezer forint lesz.

Az ellenőrzés során a felhasználásra kerülő élelmiszerek között, – mindenféle elkülönítés, vagy megjelölés nélkül – több tételnyi lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű élelmiszert találtak a szakemberek, például több mint 80 kg lejárt fogyaszthatósági idejű húst, húskészítményt. A lefoglalt áru mennyisége meghaladja a 240 kg-ot.

Az épület helyiségeinek állapota szintén nem felelt meg az előírásoknak. A konyhában a falak csempehiányosak, az ajtók és tároló szekrények sérültek, takaríthatatlanok voltak. A húselőkészítőben a mosogatóba szennyvíz elvezetője csepegett. A raktárban közvetlenül a padozaton tárolták az élelmiszereket.

A NÉBIH a lejárt és nem nyomonkövethető élelmiszereket megsemmisítette. A cég többszázezer forint bírságra számíthat.

A cég másik két konyháján elvégzett ellenőrzések során a szakemberek élelmiszerbiztonsági problémát nem találtak.

 

 

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

 

Kapcsolódó anyagok
A közlemény letölthető formában 

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény alapján közétett jogsértő szervezetek és személyek listája (2015.10.14.)


Galéria


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >