null Komplex tejpiaci ellenőrzést rendelt el a NÉBIH elnöke

Komplex tejpiaci ellenőrzést rendelt el a NÉBIH elnöke

2016. április 4, hétfő

A magyar tejágazat helyzetéről, a tejtermelők legsúlyosabb problémáiról és a hatósági támogatás megerősítéséről egyeztetett többek között Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke a tejtermelők és -feldolgozók képviselőivel hétfőn a hatóság székházában. A NÉBIH elnöke átvette a termelők petícióját és tájékoztatta a résztvevőket, hogy az első adatok kézhezvételét követően haladéktalanul elrendelte az ágazat komplex, fokozott ellenőrzését.

A NÉBIH székháza elé érkező demonstrálók állatait friss vízzel és állatorvosi ügyelettel várta a hatóság. Oravecz Márton a hivatal nevében átvette a petíciót, majd egyeztetésre invitálta a tejtermelők és -feldolgozók képviselőit.

A megbeszélésen szóba került, hogy a termelők, a piac fehérítése érdekében, több és esetenként a korábbi évekre is visszanyúló vizsgálatot szeretnének. Mindehhez elengedhetetlennek tartják a hivatal megerősítését, számítanak a NÉBIH szigorú és következetes fellépésére.

Oravecz Márton biztosította a képviselőket, hogy a NÉBIH minden rendelkezésére álló jogi eszközzel fellép a tisztességtelen előállítókkal és forgalmazókkal szemben. A hivatal elnöke a mai naptól átfogó célellenőrzést rendelt el a tejpiacon, a munkatársak reggel óta végzik a vizsgálatokat az ország több pontján. A hatóság szakemberei többek között a beszerzési ár alatti értékesítést vizsgálják a legmeghatározóbb kereskedelmi szereplőknél. A vizsgálat első szakaszában az elmúlt 60 napot ellenőrzik, ami a korábbi évek szúrópróbaszerű átvilágításával folytatódik majd.

A gazdasági csalások felderítése mellett a hatóság kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerbiztonsági feltételek teljesülésére is. Ennek érdekében a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága több napos vizsgálatsorozatba kezdett az ország teljes területén. Emellett Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a tej- és tejtermékek célellenőrzését is, amit a kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei hajtanak végre.

A Földművelésügyi Minisztérium és a NÉBIH az elmúlt években is sokat tett az ágazat tisztaságának védelméért, azonban, ahogy eddig is, nyitott az ágazati szereplők javaslataira. A hatóság célja, hogy a komplex célellenőrzéssel még hatékonyabban támogassa a magyar tejtermelőket és a kiváló minőségű, biztonságos hazai termékeket.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. április 28, hétfő

Útmutatókkal segíti a Nébih az állatpanziók és kutyakozmetikák működtetését

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján mind többen tervezik állatpanzió – beleértve a kutyapanzió vagy napközi szolgáltatás –, valamint állatkozmetika indítását. Ezen igényre reagálva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) részletes útmutatót dolgozott ki mindkét tevékenységre a szabályos működés érdekében.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >