null Kiemelt figyelem irányul a bodzafelvásárlók és -feldolgozók működésére

Kiemelt figyelem irányul a bodzafelvásárlók és -feldolgozók működésére

2021. szeptember 16, csütörtök

Az elmúlt hetekben kiemelt célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein. A helyszíni ellenőrzések során mindenekelőtt a működéshez, valamint a termékek nyomonkövetéséhez szükséges dokumentációt vizsgálták a szakemberek. A tapasztalatok alapján a Nébih a kötelező jogszabályi előírások – így különösen az alábbiak – szigorú betartására hívja fel az érintettek figyelmét.

Az elmúlt hetekben zajlott közös hatósági ellenőrzések során a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozóknál a működéshez szükséges papírokat, valamint magukat a telephelyeket is vizsgálták a szakemberek. Az akció során, a nyomonkövethetőség érdekében, a felvásárolt termékek jelölésének, valamint a hozzájuk tartozó számlák, szállítólevelek, felvásárlási jegyek és egyéb dokumentáció ellenőrzésére is sor került. Az ellenőrök emellett kiemelt figyelmet fordítottak a permetezési napló meglétére, annak tartalmi megfelelőségére (pl. az adott kultúrában engedélyezett-e a felhasznált növényvédő szer, dózis stb.) is.

Kiemelten fontos, hogy a termelőknek, felvásárlással, feldolgozással foglalkozó vállalkozásoknak a tevékenység minden szakaszában biztosítaniuk kell az élelmiszerek, az élelmiszerbe bekerülő vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagok útjának nyomonkövethetőségét. Ezen túlmenően a forgalomba hozott élelmiszereket el kell látni olyan címkékkel vagy azonosító eszközökkel, amelyek az előírt dokumentáción és információkon keresztül lehetővé teszik a termékek nyomonkövetését. Az értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédőszeres kezelésekről pedig folyamatosan nyilvántartást kell vezetni!

A Nébih felhívja a bodzafeldolgozók és -felvásárlók figyelmét, hogy a fentiek betartására irányuló hatósági ellenőrzések a jövőben is folytatódnak. Amennyiben a szakemberek a helyszíni ellenőrzések során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó jogszabálysértés tényét vagy annak gyanúját észlelik, a társhatóságot hivatalból tájékoztatják.

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.


Az ellenőrzés során készült képek


Friss hírek

2025. december 17, szerda

Megérkeztek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés újabb eredményei

Élőhal-kereskedőket, forralt bor árusokat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, valamint nagyüzemi és kézműves söröket is ellenőriztek az elmúlt hetekben az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a kormány- és járási hivatalok szakemberi által végzett téli szezonális ellenőrzés újabb célterületeinek összesítése, egy-egy kirívó esettől eltekintve, pozitív tapasztalatokat hozott. Egy vadhúsfeldolgozó üzemben 3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból és a működését is felfüggesztették. Egy sörben a dobozos termékeknél nem engedélyezett adalékanyagot mutatott ki a Nébih laboratóriuma.

Tovább >

2025. december 16, kedd

Egyre magasabb a súlyos Listeria-fertőzések száma Európában

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) új uniós zoonózis jelentése szerint a változó étrend és a népesség elöregedése hozzájárulhat a súlyos Listeria-fertőzések számának emelkedéséhez Európa-szerte.

Tovább >