null Kettős jubileum alkalmából rendezett emlékülést az Állatorvostudományi Egyetem és a NÉBIH

Kettős jubileum alkalmából rendezett emlékülést az Állatorvostudományi Egyetem és a NÉBIH

2017. szeptember 12, kedd

Szeptember 5-én, Budapesten emlékezett meg az Állatorvostudományi Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a haszonállatok mesterséges termékenyítésének 70 éves, valamint az embrió-átültetés 40 éves jubileumáról. Az egyetem campusán tartott emlékülésen mintegy 180 szakember tisztelgett az állattenyésztésben forradalmi változásokat jelentő biotechnikák eredményei előtt.

A NÉBIH – mint az évtizedek során a művi szaporítási feladatokat ellátó szolgáltatási és szakhatósági intézmények jogutódja – az emlékülés főszervezőjeként az állattenyésztésben forradalmi változásokat jelentő biotechnikák sikereire és eredményeire hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Dr. Oravecz Márton, a hivatal elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a NÉBIH a megváltozott intézményrendszer mellett is számos területen kötődik a művi szaporításhoz, akár hatósági szolgáltatásai, akár ellenőrzési jogkörei révén.

Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos prezentációjában azokra a nemzeti vívmányokra világított rá a haszonállatok szaporítóanyag előállítása területén, amelyek sok tekintetben meghaladják az EU követelményrendszerét, így a hazai genetikában is kimagasló eredménnyel alkalmazhatók.

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora a „Magyar állatorvosképzés múltja és jövője” című előadásában kiemelte azoknak az egyetemi oktatóknak a szerepét, akik a mesterséges termékenyítő apparátusból emelkedtek egyetemi katedráig, vagy az ötvenes évek nehéz időszakában ott találták meg boldogulásukat..

Horn Péter akadémikus „Az emberiség állati fehérje ellátása, a genetikai előrehaladás és a mesterséges termékenyítés tükrében” című előadása globális kitekintést adott az exponenciálisan növekvő világnépesség élelmiszer-ellátásának kihívásairól.

Solti László akadémikus „A biotechnológia fegyvertára a szaporulat növelése érdekében” című előadásában tágabb értelemben, az asszisztált szaporítási eljárások számos új elemét ismertette, amelyek a genomika adta lehetőségekkel karöltve a genetikai előrehaladás gyorsításának páratlan lehetőségeit kínálják.

A rendezvény csúcspontjaként összesen 70 fő – köztük állatorvosok, állattenyésztők és gyakorló inszeminátorok – vehettek át jubileumi emlékplakett elismerést.

Kapcsolódó anyagok:
kitüntetettek névsora


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan védekeznek és szigorú korlátozásokat tartanak fenn. A vírus elleni védekezésben az állattartók felelőssége továbbra is óriási. Az eddig fertőzött öt telepet a hatóságok teljesen felszámolták, de a védekezés folyamatos, a korlátozások és intézkedések az aktuális járványhelyzethez igazodva frissülnek.

Tovább >

2025. április 23, szerda

Továbbra is tilos az RSZKF-re fogékony állatokat bemutató rendezvények megtartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus okán elrendelt intézkedést hosszabbított meg az országos főállatorvos. Továbbra is tilos Magyarországon az RSZKF-re fogékony állatfajt érintő vásár, bemutató és rendezvény megtartása.

Tovább >