null Ismét megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegség kórokozója

Ismét megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegség kórokozója

2015. október 5, hétfő

A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, a Flavescence dorée ismételt megjelenése miatt országos felderítést rendelt el a növényvédelmi főfelügyelő a terjedés megakadályozása érdekében. A felmérést a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának szakmai irányításával a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői végzik. A Flavescence dorée járványszerűen terjedő karantén károsító, ami a szőlő termésmennyiségét akár 20-50%-kal is képes csökkenteni.

Magyarországon 2013 augusztusában észlelték először Zala megyében a szőlő aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma fertőzését. A betegség a 2014-ben elfogadott Nemzeti Készenléti Tervben szereplő felszámolási és megelőző védelmi program eredményeként tavaly csak csekély mértékben terjedt: kis gócokban jelent meg Veszprém, Vas, Fejér megyében. Komárom-Esztergom megyében pedig csak egy iszalag növényből mutatták ki a laborvizsgálatok.

Idén szeptemberben a NÉBIH nemzeti referencia laboratórium üzemi szaporítóanyag termesztő területen bekövetkezett Flavescence dorée (FD) fertőzést azonosított a Somogy megyei Karádon. A Megyei Kormányhivatal megkezdte a szakterületi jogszabály és a készenléti terv alapján az 1 km sugarú, fertőzöttnek minősített és az azt körülvevő, 3 km-es biztonsági sáv kijelölését és a fertőzés felszámolását.

A legfrissebb fertőzési esetet október elején igazolták Győr-Moson-Sopron megyében. A fitoplazma kórokozót ezúttal is iszalag növényből mutatták ki egy szőlőültetvény mentén húzódó erdősávban, a Sopron melletti Jánostelepen. A Flavescence dorée csak szőlőnövényen tekinthető karantén károsítónak, más gazdanövényen nem, így iszalagon sem. Éppen ezért a megyei növényvédelmi felügyelők egyelőre egy 1 km sugarú területen folytatnak felderítést: elvégzik a növények vizuális ellenőrzését, illetve a tüneteket mutató szőlőnövényekből mintákat vesznek laboratóriumi vizsgálatra. Felszámolási intézkedésekre csak abban az esetben lesz szükség, ha szőlőnövényekből is azonosítják a Flavescence dorée fitoplazmát. Amennyiben ez bekövetkezik, megnő a növény-egészségügyi kockázat mértéke, mivel a környékbeli szőlőültetvényekben jelentős az amerikai szőlőkabóca-populáció sűrűsége, e rovarok pedig már nagy eséllyel viszik át szőlőről szőlőre a fitoplazmát.

A szőlőkabóca előfordulásának nyomon követésére a NÉBIH előrejelzési rendszert működtet, ami a növényvédő szeres kezelések időzítését – ezáltal a növény-egészségügyi kockázat csökkentését – is segíti. A védekezés a szaporítóanyag termő területeken az egész országban kötelező, termő ültetvényekben pedig indokolt. A szőlőterülettel rendelkezőknek a betegség tüneteinek észlelését jelenteniük kell az illetékes megyei kormányhivatalnak. Ehhez segítséget nyújt a – képeket és a csapdázási módszereket is tartalmazó – Nemzeti Készenléti Terv, valamint a NÉBIH honlapján elérhető tájékoztató.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. április 23, szerda

Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A madárinfluenza vírusa gyakorlatilag már folyamatosan jelen van hazánkban, ezért a járványvédelemben lévő legkisebb hiányosság is elősegíti a vírus bejutását a baromfiállományokba. Fontos, hogy az álltaratók betartsák a járványvédelmi előírásokat!

Tovább >

2025. április 22, kedd

Új uniós útmutatók segítik a felkészülést az EUDR alkalmazására

Az Európai Bizottság új útmutatót és gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó dokumentumot tett közzé az erdőirtásmentes termékek forgalmazását szabályozó uniós rendelet (EUDR) gyakorlati alkalmazásának támogatására. Az intézkedés célja a kellő gondossági eljárás egyszerűsítése és az adminisztratív terhek csökkentése a gazdasági szereplők és hatóságok számára. A tudnivalók elérhetőek a Nébih tematikus EUDR oldalán.

Tovább >