null Ismét lengyel burgonyával trükközött egy újfehértói vállalkozó

Ismét lengyel burgonyával trükközött egy újfehértói vállalkozó

2016. február 16, kedd

Nem okult a korábbi ellenőrzéséből az az újfehértói vállalkozó, aki a napokban ismét igazolatlan eredetű burgonyát rendelt Lengyelországból. A szállítmányról ráadásul valótlan adatokat tartalmazó EKÁER bejelentést is tett.

Újabb Szabolcsba tartó burgonyaszállítmányt zároltak a NAV munkatársai Tornyosnémetinél. Az újfehértói telephelyen a zár alá vett kamion ellenőrzésére kiérkező revizorok egy másik lengyel szállítmányba is belebotlottak, melynek épp a lerakodását és értékesítését végezték. Az Elektronikus Közútiáruforgalom-Ellenőrző Rendszerből (EKÁER) lekért adatokból kiderült, hogy az ellenőrzést megelőző napon szintén érkezett néhány rakomány burgonya a telephelyre, melynek az első belföldi értékesítését azonban nem jelentették be.

A hatályos növény-egészségügyi előírások alapján minden étkezési burgonya szállítmánynak rendelkeznie kell nyilvántartási (regisztrációs) számmal. Emellett lengyel vető- és étkezési burgonya behozatalára, európai uniós forgalmazására kizárólag akkor lehet, ha a szállítmányt ún. CMS-igazolás is kíséri, ami bizonyítja, hogy a tételek mentesek a Lengyelországban elterjedt gyűrűsrothadást (Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus) okozó baktériumtól. A CMS igazolások adatairól a lengyel hatóság értesítést küld a NÉBIH-nek, így minden, ellenőrzött szállítmányról tudomása van az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnak.

Az újfehértói vállalkozó által lengyelként forgalomba hozott burgonya termékek nem rendelkeztek sem lengyel növény-egészségügyi regisztrációs számot tartalmazó címkével, sem CMS igazolással. A terméket a társaság a helyszínen csomagolta ki 20-25 kilógrammos zsákokba, azonban azok forgalmáról és kiszereléséről szintén nem vezettek nyilvántartást.

A helyszínen talált 123 tonna, 8,5 millió forint értékű burgonya forgalmazását a növényvédelmi felügyelők megtiltották és a feltárt élelmiszer-biztonsági hibák miatt eljárás indult.

A hatósági zárral ellátott szállítmány időközben megérkezett a helyszínre, amelyet a címzett - valószínűsíthetően a helyszíni ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok hatására - már nem vett át, visszaküldte Lengyelországba.

A társaságra tavaly már több millió forint mulasztási bírságot szabott ki a NAV valótlan adattartalmú EKÁER bejelentések, bejelentés nélküli értékesítés miatt.

További vizsgálatok tárgyát képezi az első belföldi értékesítés bejelentésének elmulasztása. Az eljárások végén az adózó milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

Kapcsolódó anyag
A közlemény letölthető formában


Friss hírek

2025. december 12, péntek

Karácsonyi gasztroajándékok biztonságosan a Nébih tanácsaival

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja a karácsonyi ünnepek közeledtével a házi gasztroajándékok készítésének alapvető tudnivalóit gyűjtötte össze. Az ünnepi időszak közeledtével ugyanis egyre többen választják a személyre szabott, házilag készített gasztroajándékokat: lekvárokat, krémlikőröket, süteményeket vagy éppen ízesített olajokat. A házilag készített finomságok esetében azonban nem elég csak az ízekre és a csomagolásra figyelni, első az élelmiszerbiztonság!

Tovább >

2025. december 11, csütörtök

A Nébih 2025-ben is célzott helyszíni ellenőrzésekkel támogatta a jogszerű hazai drónos növényvédelmet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2025-ben is elvégezte a drónos növényvédelmi tevékenységet reklámozó magánszemélyek és vállalkozások támogató jellegű, helyszíni ellenőrzését. Bár a vizsgálatok az idei évben is vegyes eredményekkel zárultak, a szakemberek ugyanakkor fejlődést tapasztaltak.

Tovább >