null Interjú Dr. Barna Saroltával

Interjú Dr. Barna Saroltával

Interjú Dr. Barna Saroltával, a NÉBIH Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóságának igazgatójával

Több mint két éve működik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kihelyezett Élelmiszerlánc-biztonsági Tanszéke a z Állatorvostudományi Egyetemen. Ez idő alatt több tucat állatorvostan-hallgató vett részt a tanszék képzésein. Az Állatorvosok Világnapja alkalmából a Nébih Élelmiszerbiztonsági Kockázatértékelési Igazgatóságának igazgatónőjével, dr. Barna Saroltával beszéltünk arról, miért fontos a képzés, mit nyerhet általa az egyetem és a Nébih, illetve milyen szakmai tapasztalatokra tehetnek szert a hallgatók.

Jelenleg is vesznek részt hallgatók a kihelyezett tanszék képzésein. Mik a tapasztalatai az elmúlt évekkel kapcsolatban?

A tanszék legfontosabb célja, hogy a Nébih által szervezett többféle képzés, kutatás-támogatás, előadás vagy gyakorlat minél több állatorvostan-hallgatóhoz jusson el. Ez segíti az egyetem munkáját, mert így megfelelő gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakemberek kerülnek ki a munkaerőpiacra. Hivatalunkban több mint 200 állatorvos dolgozik számos területen, az általános szakmai ismeretek átadása mellett, az ő speciális feladataikba, mindennapi munkájukba is betekintést nyerhettek a hallgatók. A tanári kar tagjai, az oktatók a Nébih igazgatói, illetve felsővezetői közül kerülnek ki, így a hallgatók képet kapnak arról, hogyan működik a hatóság, milyen feladatköröket lát el és milyen a közigazgatási pálya. Legfontosabb eredményként azt emelném ki, hogy sikerült átadni a hallgatóknak egy fontos üzenetet, miszerint az állatorvosnak, mint szakmának még mindig nagyon fontos szerepe van az élelmiszerlánc-biztonságban, megőrizve ezzel az állatok és az emberek egészségét.

Voltak esetleg olyan hallgatók, akik a Nébih-nél el tudtak helyezkedni a képzésnek köszönhetően?

A képzés nem titkolt célja volt az is, hogy minél több fiatal, pályakezdő állatorvost tudjunk elcsábítani a hivatalhoz. Ez sikeres volt, hiszen többen már az egyetem után el tudtak helyezkedni a Nébih-nél. Főleg a járványmegelőzés, az állatvédelem és az élelmiszer-ellenőrzés területére érkeztek állatorvosok. Ám egy személyes példával is tudok élni, hiszen hozzánk is jött egy kolléga, aki a 11. féléves gyakorlat alatt ismerkedett meg a hivatal munkájával. Már a kommunikációs csapatban az állategészségügyi szakmai feladatokért felel.

Tervezik, hogy még szorosabbá teszik az együttműködést az egyetemmel?

A gyakorlatok, előadások mellett továbbra is szeretnénk támogatni a tudományos diákköri, szakdolgozati munkákat. Szeretnénk még több oktatási, ismeretterjesztő anyaggal segíteni a hallgatókat és az oktatókat egyaránt, továbbá minél több hallgatónak megadni az esélyt, hogy bepillantást kaphasson a szakmába.

Úgy tudom, a hallgatók nagyon pozitívan állnak a Nébih-es gyakorlatokhoz, előadásokhoz. Több volt állatorvostan-hallgatótól lehet hallani, hogy a gyakorlati félév alatt összegyűjtött tudást jól tudták hasznosítani a munkájukban.

Magam is örültem volna, ha lett volna ilyen lehetőség akkor, amikor én végeztem az egyetemet. Jobban fel tudtam volna készülni az életre, a szakmára. Ezzel a kezdeményezéssel, amit közösen vittünk végig az Állatorvostudományi Egyetemmel, úgy gondolom, hogy nagy előnyt tudunk nyújtani a fiataloknak az életben. Nemcsak abba láthatnak bele, miként működik egy állatorvosi rendelő, hogy dolgoznak a versenyszférában, hanem bepillanthatnak a kulisszák mögé, láthatják, hogyan és miért kell egy adott jogszabályt betartani/betartatni. Az, hogy a hatósági munkából is ki tudják venni a részüket, talán segít nekik abban, hogy jobb állatorvos, jobb ember válhasson belőlük.


Friss hírek

2025. április 22, kedd

Tanúsító szervezet elismerése

Magyarországon az Öko EK rendelet által előírt ellenőrzési rendszer keretén belül két tanúsító szervezet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek az ökológiai gazdálkodást folytatni kívánó gazdálkodók. A 34/2013. VM rendelet alapján az ökológiai termelés, feldolgozás, forgalmazás ellenőrzési és tanúsítási tevékenység végzésére a NÉBIH jogosult tanúsító szervezetet elismerni.

Tovább >

2025. március 31, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2025.03.31.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >