null Idén sem marad el az őszi rókavakcinázás

Idén sem marad el az őszi rókavakcinázás

2022. szeptember 22, csütörtök

A déli és keleti megyékben 2022. október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) is elismert.

A vakcinázásra a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán. A kampány idején életbe lépő ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Rókavakcinázás - tervezett immunizálási útvonalak, 2022 ősz
 


Friss hírek

2025. május 12, hétfő

A károsítók elleni védekezésre hívja fel a figyelmet a Nébih a Növényegészségügy Nemzetközi Napja alkalmából

Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok növényegészségügyi szakemberei folyamatosan e célokért dolgoznak, ám a jeles nap alkalmából a hivatal külön is szeretnék felhívni a figyelmet a károsítók elleni védekezésre. Ennek érdekében idén is csatlakozott az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) PlantHealth4Life elnevezésű kampányához, valamint közösségi média felületén a legfontosabb alapszabályokat és a Xylella fastidiosa baktériumot bemutató social tartalmakkal és edukatív minikvízzel jelenik meg.

Tovább >

2025. május 10, szombat

Óvatos enyhítés a korlátozáson kívüli területeken az RSZKF miatt hozott intézkedésekben

Több intézkedést meghosszabbított, de a korlátozott területeken kívüli térségben már engedélyezi fogékony állatokat bemutató vásárok szervezését az állategészségügyi hatóság. Az óvatos enyhítést az utóbbi hetek kedvező eredményei teszik lehetővé, ugyanakkor a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) jelentette rendkívül magas kockázat miatt továbbra is kéri a hatóság az állattartók maximális figyelmét és a járványvédelmi szabályok fokozott betartását.

Tovább >