null Húsüzemet függesztett fel a Nébih azonnali hatállyal

Húsüzemet függesztett fel a Nébih azonnali hatállyal

2025. február 4, kedd

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak egy túrkevei húsüzemben tartott ellenőrzés során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból, valamint az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei. Az üzem helyiségei, és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt. Több területet rágcsálóürülék szennyezett. A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel.

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

A vizsgálat során a Nébih ellenőrei felfedeztek egy, az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerrel. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök. Az érlelő kamrákból jelentős mennyiségű szarvas szalámi is előkerült. Az üzem engedélye alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben. Az ellenőrök emellett azt is megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezte a vállalkozó. 

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 51 tétel, összesen több mint 9,6 tonna nem nyomonkövethető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból. Mindemellett megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását. 

Az üzem a nyomonkövetésről 2024. novembere óta semmilyen nyilvántartást nem vezetett. Emiatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte minden olyan, a létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott élelmiszer forgalomból való visszahívását, amelynek még nem járt le a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági ideje.
Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van. 

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.
 



 



Friss hírek

2025. április 22, kedd

Új uniós útmutatók segítik a felkészülést az EUDR alkalmazására

Az Európai Bizottság új útmutatót és gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó dokumentumot tett közzé az erdőirtásmentes termékek forgalmazását szabályozó uniós rendelet (EUDR) gyakorlati alkalmazásának támogatására. Az intézkedés célja a kellő gondossági eljárás egyszerűsítése és az adminisztratív terhek csökkentése a gazdasági szereplők és hatóságok számára. A tudnivalók elérhetőek a Nébih tematikus EUDR oldalán.

Tovább >

2025. április 20, vasárnap

Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A dokumentumban a telep területére be- és kilépő személyeket, továbbá a gépjárműforgalmat teljes körűen kell rögzíteni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása.

Tovább >