null Holnaptól újra fogható a ponty

Holnaptól újra fogható a ponty

2017. május 31, szerda

Ma éjfélkor hét halfaj, többek között a garda, a márna és a ponty esetében lejár a fogási tilalmi idő. A bővülő horgászati lehetőségek és a nyárias időjárás kihasználásához idén is jó választás a turista állami horgászjegy.

Június elsejétől ismét kifogható a garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc, a márna és a magyar horgászok nagy kedvence, a ponty. A tilalmi idő feloldása mellett jó hír, hogy – a változékony tavaszi idő ellenére – országos szinten sikeres volt pontyféléink szaporodása, így lesz is mit kifogniuk a pecásoknak. Továbbra is tilos azonban a kősüllő, a harcsa és a compó horgászata!

A jogszerű horgászathoz rendelkezésre álló lehetőségek közül továbbra is népszerű a turista állami horgászjegy. A rendszer egyik előnye, hogy a jegy interneten keresztül, bankkártyás fizetéssel bárhonnan könnyedén megvásárolható.

A TUHIR 2014-es indulása óta mintegy 30 000-en regisztráltak a rendszerbe, kétharmaduk pedig legalább egyszer ki is váltotta a turista állami horgászjegyet. 2017-ben eddig több mint kétezren vásárolták meg az engedélyt, ami csaknem negyedével több, mint 2016 hasonló időszakában. Jelentős számban regisztráltak külföldi (többek között amerikai, angol, ausztrál, holland, német, román, svéd) állampolgárok is.

A jegy kiváltása egyszeri regisztrációhoz és előzetes, sikeres online tesztkitöltéshez kötött. Az elektronikus beléptetési folyamat a halfelismerést és a legalapvetőbb horgászati szabályok ismeretét biztosítja. Maga a turista állami horgászjegy évente egyszer váltható. A 90 napra szóló jegy érvényességének kezdetét a horgász maga állíthatja be. A fogási naplót pedig a lejáratot követő 30 napon belül kell feltölteni a TUHIR rendszerbe. Fontos, hogy a turista állami horgászjegy is kizárólag az adott vízterületre érvényes területi jeggyel együtt érvényes!

Amennyiben a turista állami horgászjeggyel rendelkező horgász – jegyének érvényességi ideje alatt – állami horgászvizsgát tesz, a NÉBIH-nél díjmentesen kezdeményezheti a „turistajegy” állami horgászjegyre történő kicserélését. 

Kapcsolódó anyag:
A közlemény letölthető formában

Friss hírek

2026. szeptember 7, hétfő

Maradék nélkül délután: családi rendezvénnyel ünnepli a Nébih szemléletformáló programjának 10. évfordulóját

Tizedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A jubileum alkalmából szeptember 11-én, pénteken 13 és 18 óra között ingyenes családi rendezvényen várják az érdeklődőket a budapesti Millenáris Széllkapu Parkban. Az eseményen a résztvevők játékos formában ismerhetik meg, hogy mit tehetnek a pazarlás csökkentése és a fenntarthatóbb jövő érdekében. A kiállítók között a Maradék nélkül szakmai partnerei közül a Magyar Vöröskereszt, a MiReHu Nonprofit Kft., a Munch és a Szupermenza Program is megjelenik.

Tovább >

2026. szeptember 7, hétfő

Étkeztetésből származó hulladék ("moslék"), mint állati eredetű melléktermék

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét arra, hogy az Európai Unió tagállamaiban – így Magyarországon is – szigorúan tilos az állati eredetű élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal. A moslék (ideértve bármilyen, emberi fogyasztásra szánt élelmiszerből származó hulladékot, tehát az éttermekből, konyhákból vagy háztartásokból kikerülő mellékterméket egyaránt) az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő anyag számos járványos betegség, így például az afrikai sertéspestis esetében is.

Tovább >