null Hazánkban is megjelent a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus

Hazánkban is megjelent a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus

2021. június 21, hétfő

A paradicsomot és paprikát károsító paradicsom barna termés-ráncosodás vírus (ToBRFV) rendkívül könnyen terjedő, jelentős veszteséget okozó, veszélyes károsító. 2018 óta Európa számos országában teret hódított, és idén egy Csongrád-Csanád és egy Győr-Moson-Sopron megyei termelőnél is igazolta a jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A növényvédelmi szakemberek a szükséges hatósági intézkedéseket haladéktalanul elrendelték, valamint megkezdték a fertőzések forrásának felderítését. A vírus csak a növényeket károsíthatja, az emberi egészségre nem veszélyes.

Egy újabb, paradicsomot károsító vírus jelent meg az utóbbi években az Európai Unió egyes tagállamaiban, a paradicsom barna termésráncosodását okozó Tomato brown rugose fruit virus (ToBRFV). A rendkívül könnyen terjedő, veszélyes növénykárosító ellen nincs hatékony növényvédelmi technológia, pedig az általa okozott elváltozások eladhatatlanná teszik a termést. Az EU Bizottsága ezért szükséghelyzeti határozatot, majd egy szigorúbb rendeletet adott ki a vírus behurcolásának és terjedésének megakadályozása érdekében.

Idén májusban a hatósági szemlék során vett minták laboratóriumi vizsgálata két paradicsom termelőnél igazolta a károsító jelenlétét. Csongrád-Csanád megyében egy 5,2 hektáros, Győr-Moson-Sopron megyében egy 6,2 hektár nagyságú üvegházban mutatták ki a vírust. Mindkét esetben növényegészségügyi zárlat alá kellett helyezni a teljes termesztő berendezést. 

Az illetékes kormányhivatalok növényvédelmi szakemberei megkezdték a hatósági intézkedéseket, valamint a fertőzések forrásának felderítését. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szigorú higiéniai előírásokat rendeltek el, amely magában foglalja a fertőzés terjesztésére alkalmas minden anyag (pl. göngyöleg, munkaruha, metszőolló) rendszeres fertőtlenítését. Gondoskodni kell az üvegházból kikerülő zöld melléktermék ártalmatlanításáról is, amely történhet a hatóság által kijelölt helyszínen elföldeléssel vagy hulladéklerakóba szállítással, továbbá a termelési ciklus végén a teljes üvegházat fertőtleníteni kell. Hatósági felügyelet mellett - bizonyos esetekben - a tünetmentes paradicsom bogyók hazai értékesítésére továbbra is lehetőség van
 

Mit tehet a termelő?
A károsító hazai előfordulása miatt még inkább indokolt, hogy csak megbízható forrásból szerezzenek be szaporítóanyagot és még szigorúbban tartsák be a termesztés és forgalmazás során az általános higiéniai szabályokat, valamint végezzék el a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítését. Javasoljuk továbbá az önellenőrzést, mert a megbízható forrásból származó ültetési anyagoknál is előfordulhat a vírus. A külföldi előállítású vetőmagok felhasználása esetén nagyobb biztonságot adhat a vetés előtti célzott laboratóriumi vizsgálat. 

A ToBRFV tüneteinek első észlelését követően a gyanút be kell jelenteni a területileg illetékes megyei kormányhivatalnak!

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a vírus csak a növényeket károsíthatja, az emberi egészségre nem veszélyes.


Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >