null Győri győzelemmel zárult a Közétkeztetési Szakácsverseny első elődöntője

Győri győzelemmel zárult a Közétkeztetési Szakácsverseny első elődöntője

2017. július 10, hétfő

5 nyugat-magyarországi csapat részvételével eredményesen lezajlott június 24-én Sárváron a 2017-2018. évi Közétkeztetési Szakácsverseny első elődöntője. A régiós megmérettetést az Eurest Győr csapat színeiben versenyző Balázs Attila és Szabó Béla nyerte 51 ponttal.

5 csapat mérte össze tudását a 2017-2018. évi Közétkeztetési Szakácsverseny első elődöntőjén Sárváron, amelynek a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Tinódi Sebestyén Gimnáziuma és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolája adott otthont. A nyugat-magyarországi régió párbaján, igen szoros küzdelmet követően, mindössze egyetlen ponttal kerekedett felül az Eurest Győr csapat színeiben versenyező Balázs Attila és Szabó Béla.

Valamennyi teamnek 3 óra állt rendelkezésére a három fogásból álló menüsor elkészítésére. Az ételek előkészítése során háromfős konyhai zsűri pontozta a csapatok munkáját élelmiszerbiztonsági és higiénés szempontból. Ezt követően a kész ételsort öttagú szakavatott kóstoló bizottság értékelte. A pontozásnál négy szempont játszott fontos szerepet, így a szakszerű elkészítés, a tálalás és felszolgálás, az ételek íze és harmóniája. A versenyzők végső pontszáma a zsűritagok pontszámait átlagolva, majd összesítve alakult ki.

A szabályzat értelmében minden csapat versenyben maradt az országos döntőbe jutásért, mivel valamennyien  továbbviszika selejtezőben és az elődöntőben elért pontszámaikat.

Az elődöntők ősszel folytatódnak, szeptember 16-án Pécs és Békéscsaba, 30-án Miskolc, október 7-én és 8-án Budapest fogadja a Közétkeztetési Szakácsverseny résztvevőit. A hat régiós megmérettetés után, a második budapesti elődöntő végén derül ki, hogy melyik az a 12 csapat, amelyik 2018 februárjában megmutathatja tehetségét a Bocuse d’Or magyarországi döntőjének helyszínén.

 

A sárvári elődöntőn résztvevő csapatok:

  • Gagarin Team (Keszthely) – Posta Izabella és Sóstai József
  • Napraforgó (Szombathely) – Magyar Zsoltné és Puhr Károlyné
  • Pápoci Konyhások (Pápoc) – Rácz Klaudia és Nagyné Bak Annamária
  • Eurest Győr csapat (Győr) – Balázs Attila és Szabó Béla
  • Konyhabrigantik (Keszthely) – Sztaracsek József  Zsolt és Csirke Zsuzsanna


Konyhai zsűri tagjai:

  • Kovács Lívia – NÉBIH
  • Némedi József – NMGSZ
  • Tóth Dávid – NÉBIH


Kóstoló zsűri:

  • Rózsás Anikó, a KÖZSZÖV elnöke,
  • Sztana Ferenc, 2016-os szakácsverseny győztes csapatának tagja
  • Kupi Attila, 2016-os szakácsverseny győztes csapatának tagja
  • Hartmann Gabriella, a Magyar Dietetikusok Társaságának képviselője
  • Nagy Krisztián, minőségbiztosítási auditor, NÉBIH

 

Letölthető anyag:
A képek letölthető formában



Friss hírek

2026. január 21, szerda

Kabalatervező pályázatot hirdet a Nébih 10 éves Maradék nélkül programja

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja országos Kabalatervező pályázatot hirdet gyermekek és felnőttek számára a program megalapításának 10. évfordulója alkalmából. A cél, hogy egy olyan szerethető és könnyen felismerhető kabalafigura szülessen, amelynek segítségével még eredményesebbé válhat az élelmiszerpazarlás megelőzését célzó szemléletformálás. A Maradék nélkül program meghatározó elemének szánt figurára március 22-ig várja a javaslatokat a hivatal.

Tovább >

2026. január 20, kedd

2026-tól bővül az antibiotikum-adatgyűjtés, már az akvakultúrák esetében is kötelező a jelentés

Magyarországon is folyamatosan bővül az állatgyógyászati célra felhasznált antibiotikumok adatgyűjtése az uniós jogszabályoknak megfelelően. A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy az újonnan bevont állatfajok esetében az első jelentést a 2026 januári antibiotikum kezelésekről 2026. február 15-ig kell benyújtani. 2027-ben újabb állatfajok a halak, lovak, nyulak, kiskérődzők és víziszárnyasok is bekerülnek a kötelező, uniós adatszolgáltatási körbe a 2026. évben gyűjtött adatokkal.

Tovább >