null Gyakorlati tanácsokkal támogatja a NÉBIH a fakereskedő vállalkozásokat

Gyakorlati tanácsokkal támogatja a NÉBIH a fakereskedő vállalkozásokat

2017. október 5, csütörtök

Útmutatót készített a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a fakereskedő vállalkozások részére. A hasznos gyakorlati tanácsokat tartalmazó dokumentum a vonatkozó jogszabályok alkalmazásában és a faanyag nyomon követéséhez használt nyilvántartások szakszerű vezetésében nyújt segítséget. A hatóság ezzel az iránymutatással is támogatja a jogszerűen működő fakereskedő vállalkozások helyzetének megerősítését, illetve az illegális fakitermelés visszaszorítását.

A tűzifaszezon közeledtével a faanyag útjának nyomon követése – a kitermelés helyétől egészen a kandallóig – egyre fontosabb minden érintett szereplő számára. A NÉBIH az illegális fakitermelések visszaszorítása és a jogszerűen működő fakereskedő vállalkozások helyzetének megerősítése érdekében egész évben, folyamatosan végzi a faanyag-kereskedelmi lánc szereplőinek ellenőrzését.

A hatóság eddigi vizsgálatai arra világítottak rá, hogy a faanyag nyomon követéséhez használt nyilvántartásoknál még a jogkövető vállalkozások esetében is előfordulnak olykor hiányosságok, szabálytalanságok. Ezen tapasztalatok hívták életre a NÉBIH tájékoztatóját, amely minden eddiginél részletesebb, gyakorlatias útmutatásokkal igyekszik segíteni a szabályszerű működésre törekvő fakereskedő vállalkozások munkáját.

A NÉBIH honlapján közzétett tájékoztató anyag részletekbe menően ismerteti a nyilvántartások lehetséges elemeit és azok célszerű működtetését.

A faanyag eredetének nyomon követése a faanyag-kereskedelmi lánc minden egyes szereplőjénél fontos, mert csak ilyen módon biztosítható, hogy a vásárlók az erdők fenntartása mellett kitermelt, jó minőségű tűzifához jussanak, a fakereskedelemmel foglalkozó vállalkozások pedig egyenlő eséllyel folytathassák tevékenységüket.

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
Részletes szakmai tartalom


Friss hírek

2025. november 14, péntek

Az emberi egészség és a környezet védelme miatt is fontos a növényvédő szer hulladék szabályszerű kezelése

A gazdálkodók, valamint a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásával nem ér véget. Minden esetben számolni kell ugyanis a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése egyaránt kiemelt jelentőségű az emberi egészség és a környezet védelme érdekében. Minden növényvédő szerrel szennyezett eszköz, anyag, valamint a sérült, azonosíthatatlan csomagolású, lejárt felhasználhatósági idejű növényvédő szer veszélyes hulladéknak minősül, kezelésüknek szigorú szabályai vannak. Ezeket gyűjtötte össze a Nébih legújabb szakmai tájékoztatójában.

Tovább >

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >