null Fővárosi pitaüzemet zárt be a NÉBIH

Fővárosi pitaüzemet zárt be a NÉBIH

2016. január 25, hétfő

Súlyos higiéniai problémák és a nyilvántartás teljes hiánya miatt azonnali hatállyal bezárt egy fővárosi péküzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatósága. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságával közösen tartott ellenőrzés során több mint egy tonna készterméket – pitát – is kivontak a forgalomból az élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrök.

Az üzemben a falakat, a padozatot, az ajtókat és a berendezési tárgyakat vastagon, és nagy felületen ellepte a penész. Az épület takarítatlan volt, a padlót eldobott cigarettacsikkek és egérürülék borította. Az ellenőrök döglött és élő egereket egyaránt találtak a helyiségekben.

Az egységben kizárólag pitát gyártottak, amit a tulajdonos nyilatkozata szerint vendéglátóhelyeknek értékesítettek, de erről – más kötelező adatokhoz hasonlóan – semmilyen nyilvántartást sem vezettek. A NÉBIH szakemberei a helyszínen több mint egy tonna készterméket foglaltak le, valamint az üzem működését azonnali hatállyal megtiltották.

A NAV a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálta, de ezen a téren sem volt minden rendben. Kilencből hármat egyáltalán nem, egy alkalmazottat pedig késve jelentett be a vállalkozás.

Az eljárás folyamatban, az ügyben mindkét hatóság részéről milliós nagyságrendű bírság kiszabása várható.

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve



Friss hírek

2026. július 14, kedd

Állategészségügyi Világszervezet állatjóléti ülése Budapesten

Budapesten tartották az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) állatjólétért felelős szakértői találkozóját június 29. és július 2. között. Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szervezésével megvalósult rendezvény célja a gazdasági haszonállatok jólétének elősegítése volt az európai régió országaiban. Az ülésen, több mint 50 résztvevő osztotta meg tapasztalatait a gazdasági haszonállatok jólétének fejlesztéséről.

Tovább >

2026. július 14, kedd

Tovább enyhültek az ASP-kitörés miatt elrendelt korlátozások

Jelentős előrelépés történt az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés állományban való megjelenése okozta károk felszámolásában. Mivel újabb kitörés nem került megállapításra, a kedvezően alakuló járványhelyzetnek köszönhetően és a jogszabályi előírásoknak megfelelően először a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei házisertés-állományban idén júniusban megállapított kitörés miatt kijelölt védőkörzet feloldásáról határozott az állategészségügyi hatóság. A további kedvező vizsgálati eredmények birtokában ezt követően a szintén a kitörés kapcsán kijelölt megfigyelési körzet is megszüntetésre kerülhetett. Bár ez fontos járványügyi mérföldkő, az érintett terület uniós korlátozás alóli mentesítéséről várhatóan csak ősszel születhet döntés.

Tovább >