null Fontos változások lépnek életbe 2018. január 1-jétől a lóútlevél kiadás rendjében

Fontos változások lépnek életbe 2018. január 1-jétől a lóútlevél kiadás rendjében

2017. október 25, szerda

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja a lótulajdonosok figyelmét, hogy 2018. január 1-jétől megváltozik a lóútlevelek kibocsátásának rendje. Jövő év elejétől a hatóság kizárólag ún. „másodlat” lóútlevelet, illetve „helyettesítő okmányt” állít ki azokra az egyedekre, amelyeknél az azonosítás, illetve a lóútlevél kiváltás nem az előírt határidőkön belül történik. Az ezen okmányokkal rendelkező lovakat automatikusan kizárják az emberi fogyasztásra vágható állatok köréből. Az intézkedés bevezetésére a visszaélések megakadályozása, valamint az élelmiszerlánc-biztonsági kockázatok csökkentése érdekében kerül sor.

A nem törzskönyvezett lófélék lóútlevelének kiadását a NÉBIH végzi. A monitoring ellenőrzések során a hatóság több esetben is azt tapasztalta a vágóhidakról visszaérkezett lóútleveleknél, hogy azokon az emberi fogyasztásra történő vághatóságra vonatkozó bejegyzéseket meghamisították. Más esetekben a másodlat útlevelek manipulációjával próbáltak egyedeket vágásra szállítani. Amellett, hogy a NÉBIH valamennyi esetben megtette a rendőrségi feljelentést, szükségessé vált a lóútlevél kibocsátás feltételeinek szigorítása is.

2018. január 1-jétől a NÉBIH kizárólag ún. „másodlat” lóútlevelet állít ki azon lovakra, amelyeknél ugyan szabályszerűen megtörtént az egyed azonosítása, azonban az okmány kiváltására a jogszabályban meghatározott 12 hónapon túl került sor. A jövő év elejétől kibocsátandó „másodlat” lóútlevelek tartalmukat és megjelenésüket tekintve azonosak lesznek a normál lóútlevelekkel, azonban jól láthatóan és egyértelműen feltüntetik rajtuk, hogy csak másodlat okmányról van szó.

Azon lovak esetében, melyeknél az azonosítás sem történt meg a születésüktől számított 12 hónapon belül, ún. „helyettesítő okmányt” bocsát ki a NÉBIH. Ezen a dokumentumon ugyancsak jól láthatóan feltüntetik majd, hogy nem azonos a normál lóútlevéllel.

Az eddigi gyakorlathoz képest a legfontosabb különbség mindkét esetben az, hogy valamennyi egyed, amely „másodlat” útlevéllel, vagy „helyettesítő okmánnyal” rendelkezik, automatikusan emberi fogyasztásra történő vágásra NEM szánt státuszba kerül.

A normál útlevéltől eltérő azonosító okmányok kiadását uniós jogszabály írja elő. A szabályozás célja, hogy a lófélék azonosíthatóságának folytonosságát egész életük során biztosítsa. Éppen ezért a lóútlevél tartalmazza mindazon állatorvosi beavatkozásokat, kezeléseket, melyeken az adott egyed élete során átesett. Azon állatoknál, melyekre csak idősebb korukban váltanak ki lóútlevelet, ezek az információk nem állnak teljes körűen rendelkezésre, tehát emberi fogyasztásra történő vágásuk jelentős élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot jelent.

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formátumban


Friss hírek

2025. július 10, csütörtök

Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?

Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami akár egy külföldi nyaralásról hazahozott hajtással is könnyen behurcolható hazánkba. A kórokozó népszerű dísznövényeket és gyümölcstermő fajokat, mint a szőlő, az olajfa, a leander és a levendula támad meg. A már fertőzött gazdanövények olyan országokban találhatóak meg, amelyek kedvelt nyaralási úti célok, például Franciaország, Olaszország, Spanyolország vagy az Amerikai Egyesült Államok. A megelőzés közös felelősségünk! Már egyetlen tünetmentes növény is elegendő lehet a fertőzés behurcolásához és elterjesztéséhez, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kéri, hogy senki se hozzon haza növényt külföldről.

Tovább >

2025. július 10, csütörtök

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez

Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári időjárás miatt évről évre visszatérő probléma a különböző sáskafajok (marokkói, olasz, vándorsáska) tömeges felszaporodása és kártétele. A védekezés céljából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara kérelmére négy növényvédő szer felhasználására adott ki szükséghelyzeti engedélyt. A gazdaságokban alkalmazandó készítmények közül kettő kiskertben is felhasználható.

Tovább >