null Fókuszban az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok

Fókuszban az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok

2019. április 18, csütörtök

Több mint száz fő részvételével, 2019. április 11-én, sikeresen lezajlott az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokról szóló FCM (Food Contact Materials) Konferencia. A rendezvényen a jogszabályi alapoktól kezdve, az azoknak való megfelelés gyakorlati bemutatásán át, a laboratóriumi vizsgálatokig minden fontosabb témakört érintettek az előadók.

A konferenciát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Szent István Egyetem Élelmiszer-tudományi Karának (SZIE-ÉTK) Alkalmazott Kémia Tanszéke szervezte, a Per-Form Hungária Kft. támogatásával. Az eseményen – az Agrárminisztérium és a Nébih szakemberei mellett – a csomagolóanyagok analitikájával és termékfejlesztéssel foglalkozó egyetemek, a csomagolóipar szakmai szervezetei, laboratóriumok, ipari képviselők és a vállalatokat segítő tanácsadó szervezetek vettek részt.

Az előadások a jogszabályi alapoktól kezdve az azoknak való megfelelés gyakorlati bemutatásán át, a laboratóriumi vizsgálatokig a fontosabb sarokpontokat fedték le.

A rendezvényt Dr. Friedrich László, a SZIE-ÉTK dékánja és dr. Pleva György a Nébih Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának (Nébih ÉTbI) vezetője nyitotta meg. Köszöntőjükben kiemelték a téma, valamint a két szervezet együttműködésének fontosságát. Dr. Fodor Péter, a SZIE-ÉTK Alkalmazott Kémia Tanszékének professzora, a konferencia levezető elnöke, bevezető beszéde után, Dr. Szilvássy Blankának, a Nébih ÉTbI munkatársának adta át a szót, aki – a téma megalapozásaként – az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokkal kapcsolatos jogszabályokat foglalta össze. Ezt követően Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára, az Európai Unió által elfogadott műanyag stratégiáról, az egyszer használatos műanyag termékek irányelvéről és a jövő csomagolóanyagairól tartott prezentációt.

Dr. Madai Gyula, az MDCTec Services GmbH képviseletében bemutatta, hogy az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok kockázatértékelése komplex feladat, de számos segítség érhető el annak érdekében, hogy a jogszabályok által elvárt megfelelőségi nyilatkozatot, illetve igazolást készíthessenek a vállalkozások. 

Vörös Attila, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének szövetségi titkára, valamint Székely Dóra, a SZIE-ÉTK Konzervtechnológiai Tanszékének tanársegédje a csomagolást, mint versenyképességi tényezőt mutatta be, külön hangsúlyt fektetve az újabb, a környezetet kevésbé terhelő anyagokra.

Dr. Martin Andrea élelmiszerbiztonsági szakértő az egyes minőségirányítási szabványokat a csomagolóanyagok szempontjából ismertette a hallgatósággal.

Vörös Józsefné és Lénárt Melinda, előadásukban a Krajcár Csomagolóipari Kft. „életútját” ismertették. Egyúttal szóltak arról is, hogyan épült ki és fejlődik jelenleg is a cég laboratóriuma annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségű, biztonságos és a jogszabályoknak megfelelő csomagolóanyagot gyártsanak.

Dr. Szigeti Tamás, a Wessling Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgatója színes és átfogó előadásban mutatta be a migrációs vizsgálatok fontosságát és nehézségeit.

Dr. Kókai Zoltán, a SZIE-ÉTK Árukezelési és Érzékszervi Minősítési Tanszékének vezetője a csomagolóanyagok és egyéb FCM-ek érzékszervi minősítésének menetét, típusait, kihívásait ismertette.

Dráviczki Marianna, a Nébih laboratóriumi mérnöke az FCM-ek melamin tartalmának analitikai vizsgálatát mutatta be.

Dr. Marosi György a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán működő Szerves Kémia és Technológia Tanszék tanszékvezető helyettese a csomagolóanyagok spektroszkópiai vizsgálataiba és a környezetkímélő technológiák rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot.

Kirchkeszner Csaba az ELTE Analitikai Kémiai Tanszékének PhD hallgatója a polipropilén és politejsav alapú élelmiszer-csomagolóanyagokból kioldódó, szándékosan és nem szándékosan hozzáadott anyagok azonosításáról tartott beszámolót.

A résztvevők visszajelzései alapján a konferencia elérte célját: az FCM-ekkel és ezen belül a csomagolóanyagokkal foglalkozó intézmények és vállalatok közötti kapcsolatépítést és ismereteik bővítését. Elkezdődött egy olyan szakmai kommunikáció, mely túlmutat a konferencia időtartamán.

A szervezők az eseményt hagyományteremtő céllal szervezték, így a jövőben is várható, hogy a terület érintettjei hasonlóan tartalmas konferencián tárgyalhatják meg az FCM-ekkel kapcsolatos újdonságokat, információkat.

A konferencián elhangzott előadások prezentációi letöéthető formában:
A csomagolás legnagyobb kihívásai - Székely Dóra
Az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokra vonatkozó jogszabályok áttekintése - dr. Szilvássy Blanka
Csomagolás a versenyképesség tükrében - Vörös Attila
Csomagolóanyagok spektroszkópiai vizsgálata és környezetkímélő technológiája - Marosi György
Csomagolóanyagokhoz tartozó dokumentáció megfelelősége az élelmiszerbiztonsági irányítási rendszerek szempontjából - dr. Martin Andrea
Egyszer használatos műanyag termékek irányelve – és ami mögötte van - Nagy Miklós
Élelmiszerek csomagoló anyagainak érzékszervi kölcsönhatásai - dr. Kókai Zoltán
Élelmiszerekkel érintkező anyagok kockázatértékelése - dr. Madai Gyula
Élelmiszerekkel érintkező csomagoló anyagok szabvány szerinti ellenőrzése üzemi körülmények között - Krajcár Pack
Életünk Minősége - dr. Szigeti Tamás János
Toxikológiai Nemzeti Referencia Laboratórium - Dráviczki Marianna, Kardos Valéria


A konferencián készült felvételek


Friss hírek

2025. április 4, péntek

Évente több mint egymillió vizsgálat az élelmiszerbiztonságért

A hatósági ellenőrzések és a magánlaboratóriumi vizsgálatok nélkül ma már elképzelhetetlen, hogy minden szereplő megfeleljen az élelmiszerekkel szemben támasztott egyre sokasodó elvárásoknak – hangzott el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a legnagyobb hazai élelmiszervizsgáló laboratórium, az Eurofins Food and Feed Testing Hungary által szervezett kétnapos Hungalimentaria Konferencia és Kiállításon. Magyarország legfontosabb élelmiszerbiztonsági rendezvényén az idén is górcső alá vették az ágazat legfontosabb kihívásait és eredményeit.

Tovább >

2025. március 31, hétfő

Közlemény elveszett „zöld könyvekről” (2025.03.31.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >