null Éttermeket ellenőriztek a NÉBIH halőrei

Éttermeket ellenőriztek a NÉBIH halőrei

2016. december 13, kedd

Két étteremben összesen mintegy másfél mázsa jelöletlen, így ismeretlen eredetű halat és haltermékeket semmisített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata.

Az ÁHSZ halőrei nem csak a vízparton végeznek ellenőrzéseket, hanem vendéglátó egységekbe, halértékesítő helyeken is. Legutóbbi akcióik között két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei étteremben tartott vizsgálat során találtak jelöletlen halakat és haltermékeket.

Jelölés hiányában sem a termékek fagyasztásának időpontját, sem azok származási helyét nem lehet megállapítani. Mivel a halak származási helye nem ismert, így nem bizonyítható, hogy azok legális úton, tógazdaságból kerültek a kereskedelembe. Felmerül annak lehetősége is, hogy természetes vizeinkből illegálisan fogták azokat. Vizeink halállománya nemzeti kincs, és az ÁHSZ mindent megtesz az orvhalászat, orvhorgászat visszaszorítása érdekében. Mindezek mellett az ismeretlen eredetű élelmiszer élelmiszerbiztonsági szempontból is komoly kockázatot jelent, így ilyen termék nem kerülhet a vásárlókhoz.

A halőrök az első étteremben összesen 124 kg halterméket (süllőt, harcsát, busa és ponty filét, márnát, törpeharcsát, paduct, balint és különböző keszegféléket) vontak ki a forgalomból, illetve elrendelték azok megsemmisítését.

Amásik ellenőrzött vendéglátó egységben szintén jelöletlen halakat talált a fagyasztóban az ÁHSZ. A vizsgálat során ismeretlen eredetű harcsát, süllőt és pontyot kellett megsemmisíttetni, összesen mintegy 20 kg mennyiségben.

Kapcsolódó anyag:
A képek letölthető formában



Friss hírek

2025. április 18, péntek

A Nébih ismét felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben

Magyarországon eddig öt szarvasmarha telepen azonosítottunk ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állatokat. A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket! Az állategészségügyi hatóság ezért ismét nyomatékosan felhívja az állattartók figyelmét a saját felelősségükre a védekezésben! A vírus ellen csak úgy tudunk védekezni, ha az állattartók rendkívül felelősen betartják a szabályokat, az óvintézkedéseket, és nem veszik félvállról a saját állataik védelmét. Ahol fertőzött állatot találunk, ott az egész állatállományt fel kell számolni. A kontaktszabályok be nem tartása pedig más állattelepeket is veszélybe sodor.

Tovább >

2025. április 17, csütörtök

Újra megjelent a madárinfluenza Hajdú-Bihar vármegyében

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenzával jelenleg nem érintett területeken is megjelenhet vagy újra megjelenhet a betegség, ezért fokozottan figyeljenek állományukra.

Tovább >