null Elkészült a 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzés mérlege

Elkészült a 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzés mérlege

2018. április 11, szerda

Szinte minden területen javuló eredményeket tapasztaltak a szakemberek a 2018-as tavaszi szezonális ellenőrzésen. Az egy hónapos mustra során 4715 vizsgálatot végeztek, amelyből 88 figyelmeztetéssel, 154 bírsággal zárult, összesen mintegy 13,5 millió forint értékben. A több mint 20 ezer megvizsgált élelmiszer tételből 349-et, összesen mintegy 9,5 tonna terméket kellett kivonni a forgalomból.

A 2018. március 1-jétől április 2-ig tartó tavaszi szezonális ellenőrzést Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár rendelte el. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálta, míg magukat az ellenőrzéseket a járási hivatalok és a Nébih szakemberei végezték. A vizsgálatok az előállítás, a forgalmazás és a vendéglátás területére egyaránt kiterjedtek.

A tavaszi mustrán a szakemberek ellenőrizték az olyan hagyományosan népszerű termékeket, mint a sonkák, a tojás, a különböző édességek vagy az alkoholos italok. Nem maradhatott el a szezonális zöldség- és gyümölcsfélék vizsgálata sem, újdonságként pedig a tojásfestékek kerültek górcső alá.

A 2017-es ellenőrzéssel nagyságrendileg azonos számú vizsgálatot végeztek a szakemberek. Jóval fontosabb eredmény azonban, hogy a szankciók között 18%-al kevesebb figyelmeztetés és 5%-al kevesebb bírság született az előző évhez képest. A feltárt hiányosságok között a nyomon követhetőség területén volt a legjelentősebb a javulás: míg 2017-ben az ellenőrzések 2,5%-ánál tapasztaltak problémát e téren az ellenőrök, addig ez az arány idén 1,3%-ra csökkent. Élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 11 esetben volt szükség.

A termékellenőrzések alkalmával szintén kevesebb élelmiszert kellett kivonni a forgalomból a tavalyinál. A több mint 20 ezer élelmiszertétel 1,7%-a, összesen mintegy 9,5 tonna termék kapcsán kellett intézkedni. A hibaokok között első helyen továbbra is a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő lejárta szerepelt, ami idén a tételek 1,2%-át érintette. A zöldség-gyümölcs vizsgálatok során kirívó esetnek számít, hogy egy forgalmazóval szemben a „hajdúsági torma” megnevezés jogosulatlan névhasználata miatt indult eljárás.

A Nébih laboratóriumában 38 tojás minta esetleges fipronil szennyezettségét, valamint 44 tojásfesték csomag (126 tojásfesték) színezék tartalmát is vizsgálták. A tojásminták egyikében sem volt kimutatható fipronil, illetve fipronil-szulfon szermaradék. A festékeknél egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott, ezért a hatóság kötelezte az előállítót a jelölés kijavítására.

A bárány és nyúl szállítások ellenőrzése alkalmával országosan 508 szállítmányt (57902 db szállított állat) vizsgáltak meg a hatósági állatorvosok. A nyúlszállítmányok ellenőrzése során egy alkalommal a járműre vonatkozó dokumentációs hiányosságot találtak a szakemberek, egy esetben pedig a nem megfelelő férőhely miatt kellett eljárniuk.

FM / Nébih

Kapcsolódó anyag:
Tavaszi szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés 2018.


Friss hírek

2026. július 20, hétfő

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár

A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Tovább >

2026. július 18, szombat

Cukrászati üzemben ellenőrzött a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 11 tétel, 2025-ben és 2026-ban* lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem nyomon követhető élelmiszert találtak a szakemberek.

Tovább >