null Élelmiszerlánc-biztonság a termőföldtől az asztalig

Élelmiszerlánc-biztonság a termőföldtől az asztalig

2016. november 3, csütörtök

Igazi mérföldkőnek számít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Szent István Egyetem közötti együttműködési megállapodás, amelyet 2016. november 3-án írtak alá a felek a Budai Campuson. Az esemény a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményeként működő, országos hatáskörű hivatal és a felsőoktatási intézmény Élelmiszertudományi Karának együttműködése szempontjából példaértékű megállapodás, melynek célja az Élelmiszerlánc-biztonsági Kockázatkezelési Kihelyezett Tanszék létrehozása, valamint a magyar élelmiszerlánc-biztonság védelme és fejlesztése a termőföldtől az asztalig.

A megállapodást dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke és Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora írta alá a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett szakmai nap és tudományos ülés során.

Az új tanszék legfontosabb célja a hatékony utánpótlás-nevelés, megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező élelmiszermérnök szakemberek képzése, valamint tudományos kutatások-fejlesztések elősegítése, ezzel is biztosítva az élelmiszerlánc-biztonsággal és -felügyelettel kapcsolatos feladatok magas szintű ellátását.

A két szervezet közösen vállalja többek között a graduális, posztgraduális és doktori képzésekben, a tudományos, kutatási-fejlesztési feladatokban, a szaktanácsadói munkákban való együttműködést. Továbbá a két intézmény feladatként határozta meg egy hosszú távú élelmiszerlánc-biztonsági oktatási stratégia kidolgozását és megvalósítását, valamint szakmai továbbképzések, tudományos és ismeretterjesztő konferenciák, rendezvények szervezését.

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Kockázatkezelési Kihelyezett Tanszék vezetője Dr. Kasza Gyula címzetes egyetemi tanár, a NÉBIH elnöki megbízottja.

A Magyar Tudomány Ünnepén zajlott tudományos ülésen Hegyesné dr. Vecseri Beáta, a SZIE Élelmiszertudományi Karának dékánja előadásában méltatta a kiemelkedő, egyedülálló lehetőségeket magában rejtő tanszéket, a specifikus előadásokat és a széleskörű gyakorlati tapasztalatszerzést.

Dr. Lakner Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár az élelmiszergazdaság jövőjéről tartott előadást, míg Dr. Jóźwiak Ákos Bernard, a NÉBIH igazgatóhelyettese és Berkics Adrienn tervezési referens az élelmiszerlánc-felügyelet jövőképét vetítette a résztvevők elé.

Mohácsiné dr. Farkas Csilla, az Élelmiszertudományi Kar dékánhelyettese az élelmiszer-tudomány és -technológia várható fejlődési irányait ismertette, Dr. Kasza Gyula a lakosság szemszögéből mutatta be az élelmiszerlánc-biztonságot Utassy Luca, a NÉBIH munkatársa pedig az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal kockázatkommunikációs tevékenységének fejlődési folyamatairól tartott előadást.

A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó egész hónapos eseménysorozatban, melynek idén az „Oknyomozó tudomány” a mottója, az Élelmiszertudományi Kar mellett a Szent István Egyetem többi kara is részt vesz. 

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában



Friss hírek

2025. július 10, csütörtök

Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?

Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami akár egy külföldi nyaralásról hazahozott hajtással is könnyen behurcolható hazánkba. A kórokozó népszerű dísznövényeket és gyümölcstermő fajokat, mint a szőlő, az olajfa, a leander és a levendula támad meg. A már fertőzött gazdanövények olyan országokban találhatóak meg, amelyek kedvelt nyaralási úti célok, például Franciaország, Olaszország, Spanyolország vagy az Amerikai Egyesült Államok. A megelőzés közös felelősségünk! Már egyetlen tünetmentes növény is elegendő lehet a fertőzés behurcolásához és elterjesztéséhez, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kéri, hogy senki se hozzon haza növényt külföldről.

Tovább >

2025. július 10, csütörtök

Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez

Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári időjárás miatt évről évre visszatérő probléma a különböző sáskafajok (marokkói, olasz, vándorsáska) tömeges felszaporodása és kártétele. A védekezés céljából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara kérelmére négy növényvédő szer felhasználására adott ki szükséghelyzeti engedélyt. A gazdaságokban alkalmazandó készítmények közül kettő kiskertben is felhasználható.

Tovább >