null Egy hét maradt rajzban elmesélni, mit tanultunk a nagyitól

Egy hét maradt rajzban elmesélni, mit tanultunk a nagyitól

2023. július 15, szombat

Július 25-ig várják az általános iskolások és középiskolások rajzait a „Nagyi szerint” pályázatra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai. A pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi a középpontba. A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak.

A nagyszülőkkel való közös főzéssel – az élményen túl – számos hasznos ismeretet is szereznek a gyerekek: megismerkedhetnek például az alapanyagokkal, a konyhai eszközök használatával, valamint a mérés és adagolás fontosságával és a higiénia jelentőségével is. Mindez, sok egyéb mellett, hozzájárulhat az egészséges és fenntartható táplálkozási szokások, valamint az étel iránti tisztelet kialakulásához. Ezért állította a Maradék nélkül program idei rajzpályázatának középpontjába a „Nagyi szerint” alkalmazott praktikákat, mely egyben a Nébih egyik kiemelten fontos célját: az iskolások élelmiszerpazarlás megelőzésére és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó tudatosságának növelését is támogatja.

A Maradék nélkül program munkatársai még bő egy hétig, július 25-ig várják a gyermekektől, fiataltoktól, hogy rajzaikon keresztül mutassák meg, milyen személyes élményeket, tanítást kaptak nagyszüleiktől a konyhai praktikák, különösen az élelmiszerpazarlás csökkentése kapcsán. Pályaműveiket három korosztályban: alsó tagozat, felső tagozat és  középiskola adhatják le a program honlapján (https://maradeknelkul.hu/nagyi-szerint-maradek-nelkul-rajzpalyazat-2023) leírtaknak megfelelően.

A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, továbbá a hivatal a közönség kedvencei és a legaktívabb iskola részére is ajándékkal készül. Mindezek mellett pedig a legkiemelkedőbb alkotásokból idén is utcatárlat nyílik a Nébih II. kerületi központjában.

A rajzpályázatot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szakmai partnerként, több vállalkozás pedig tárgynyereménnyel támogatja.

 


Friss hírek

2026. február 13, péntek

Tájékoztatás az EUDR informatikai rendszer ideiglenes korlátozásáról

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az erdőirtásmentes termékek forgalmazásáról szóló uniós rendelet (EUDR) végrehajtását támogató informatikai rendszer (IS) elérése és funkciói 2026. február 16-tól (hétfőtől) ideiglenesen megváltoznak.

Tovább >

2026. február 13, péntek

Fontos tudnivalók az EUTR-regisztrációval kapcsolatban

Az utóbbi időszakban megnövekedett az érdeklődés az EUTR-kötelezettségekkel kapcsolatban. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét az EUTR-rel kapcsolatos nyilvántartásba vételi és ügyintézési lehetőségekre.

Tovább >