null Egértanya a reform termékeket előállító üzemben

Egértanya a reform termékeket előállító üzemben

2016. március 16, szerda

Azonnali hatállyal bezárt egy magliszteket, tésztákat és olajokat előállító üzemet Csongrád megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága (NÉBIH KÜI). A szakemberek az ellenőrzés során egereket találtak az alapanyagraktárban, emellett a nyomonkövethetőséggel és a dokumentációval is gondok voltak. Az eljárás során több mint 120 tételt, mintegy 10 tonna mennyiségben vontak ki a forgalomból. A KÜI kötelezte az élelmiszer-vállalkozót a még forgalomban lévő termékei visszahívására.

Egy Csongrád megyei, reform élelmiszereket gyártó üzemben tartott ellenőrzést múlt héten a NÉBIH KÜI. A gyártó magliszteket, tésztákat, olajokat állított elő és csomagolt át.

Az üzem alapanyagraktárában, egy raklap megbontása után, számos újszülött és pár napos egeret találtak a szakemberek. Több helyiségben egérürülék, az egyik zsákon pedig még elhullott egér is volt. A szakemberek azt tapasztalták, hogy alapanyagok egy része jelöletlen, nem nyomonkövethető, valamint a gyártásról sem vezettek megfelelő dokumentációt. Az üzem egy rész koszos, takarítatlan volt, az épület néhol be is ázott.

A NÉBIH KÜI azonnali hatállyal megtiltotta az üzem működését. A helyszínen elrendelték több mint 120 tétel, mintegy 10 tonna termék forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. Emellett az élelmiszervállalkozót kötelezték a még forgalomban lévő termékei visszahívására.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. A gyártó tevékenységét kizárólag a hiányosságok megszüntetése, majd a megismételt helyszíni szemle után folytathatja. Az érintett vállalkozás adatai elérhetők a kormany.hu oldalon közzétett ún. jogsértés listán.

Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Kapcsolódó anyagok:
közlemény letölthető formában
képek tömörítve

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.



Friss hírek

2025. május 23, péntek

Bács-Kiskun vármegye - 59. számú vizsgálat - Napközi Otthonos Konyha főzőkonyha - Szakmár

Bács-Kiskun vármegye - 59. számú vizsgálat - Napközi Otthonos Konyha főzőkonyha - Szakmár

Tovább >

2025. május 22, csütörtök

Javulnak az antibiotikum-forgalmazási adatok az állatgyógyászati készítmények esetében

Az Európai Gyógyszerügynökség közzétette a 2023-as évre vonatkozó első ESUAvet jelentést, amely az állatgyógyászati antimikrobiális szerek forgalmazását és felhasználását egyaránt vizsgálja. Az új, már kötelező tagállami adatszolgáltatásra épülő rendszer pontosabb képet ad az antibiotikum helyzetről. A jelentés szerint Magyarország tovább javított az eladott antibiotikumok terén: jelenleg már csak a hetedik helyen áll az EU-tagállamok között, míg az értékesített mennyiség csaknem megegyezik az EU-s átlaggal. Az adatok értelmezését az EMA online tájékoztatóval is segíti. A június 3-ai eseményre szabadon regisztrálhat minden érdeklődő, de kiemelten a praktizáló állatorvosok számára lehet hasznos.

Tovább >