null EFSA: megnyugtató eredmények az állatgyógyászati készítmények szermaradékairól

EFSA: megnyugtató eredmények az állatgyógyászati készítmények szermaradékairól

2017. december 6, szerda

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legújabb jelentése a 2015-ös szermaradék-monitoring adatai alapján gyűjtött információkat foglalja össze. A dokumentum kitér az EU-s szermaradék-határértékek teljesülésére is – például az állatokban és az állati eredetű élelmiszerekben jelen lévő állatgyógyászati készítmények és az illegálisan forgalomba kerülő anyagok maradékai, valamint más szennyeződések mennyiségét illetően.

A 28 tagállamból összességében 730 ezer mintát jelentettek 2015-ben.

A minták 0,34 százaléka bizonyult nem megfelelőnek, amely illik a 2015-öt megelőző nyolc év adataihoz (a periódusban végig 0,25 – 0,37 százalék között maradt a nemmegfelelőségi ráta).

Arányaiban a legtöbb nem megfelelő mintát a rezorcinsav-laktonokra (hormonálisan aktív vegyületek, melyek mesterségesen képződnek vagy penészgombák termelik őket) és az olyan szennyezőanyagokra találták, mint például a fémek és a mikotoxinok (mikroszkopikus gombák által termelt, toxikus hatású anyagok). Ezek ugyan kiemelkedő értéket mutattak a többi anyaggal összehasonlítva, de a korábbi évekhez képest enyhén csökkenő mennyiségben voltak jelen.

A jelentés összességében kedvező szermaradékszint-eredményekről számol be, és az EU monitoringrendszerének erősségét, valamint a fogyasztó védelméhez és az állatjóléthez való hozzájárulását igazolja.

A riport elérhető itt.


Friss hírek

2025. november 14, péntek

Tájékoztató a növényvédő szer felhasználáskor keletkező hulladékok jogszerű kezeléséről

A gazdálkodók és a növényvédő szerrel szolgáltatást végző vállalkozások felelőssége nem merül ki a növényvédő szerek okszerű, szakszerű és biztonságos kijuttatásában. Minden esetben számolni kell a keletkező hulladékokkal is, melyek megfelelő kezelése az emberi egészség, a környezet és a természet védelme érdekében is kiemelt jelentőségű.

Tovább >

2025. augusztus 1, péntek

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2025.08.01.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >