null Eddig hét országot érint a Szalmonella járvány

Eddig hét országot érint a Szalmonella járvány

2016. október 28, péntek

2016. május 1. és október 12. között hét ország jelentett humán Salmonella Enteritidis fertőzést, melyből 112 eset igazolt, 148 eset pedig valószínűsíthető volt. Az eseteket Belgiumból, Dániából, Luxemburgból, Hollandiából, Norvégiából, Svédországból és az Egyesült Királyságból jelentették. Horvátország egy csoportos esetről számolt be, ahol egy haláleset történt, amely lehetségesen a fertőzéssel hozható összefüggésbe. A vizsgálatok azt igazolták, hogy egy lengyel tojáscsomagoló központra vezethetők vissza a megbetegedések. A fertőzés legvalószínűbb forrása tojás lehetett. A lengyel hatóságok és az érintett tagállamok már leállították a gyanús tételek forgalmazását. 

Az ECDC és az EFSA fokozott monitoringot (felmérést) javasol a tagállamoknak, így Magyarországnak is, és felhívták a figyelmet az epidemiológiai, mikrobiológiai és környezeti vizsgálatokra vonatkozó folyamatos információcserére, beleértve a RASFF (Rapid Alert System for Food and Feed; Élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors riasztási rendszer) és az EWRS (Early Warning and Response System; Korai Figyelmeztető és Gyorsreagáló Rendszer) rendszereken keresztül érkező bejelentéseket. Az újabb eseteket jelenteni kell az élelmiszer és ivóvíz eredetű megbetegedésekkel foglalkozó EPIS-FWD (Epidemic Intelligence Information System for food- and waterborne diseases) felé is.

Az eset kiterjedtsége, valamint a magas élelmiszer-biztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár már korábban elrendelte a lengyel étkezési tojásszállítmányok fokozott vizsgálatát. A november 4-ig tartó ellenőrzéssorozat minden hazai tojáscsomagoló és -feldolgozó létesítményt érint. A szakemberek, a nyomon követhetőség ellenőrzése mellett, valamennyi lengyel étkezési tojástételből mintát vesznek szalmonella vizsgálat céljából.

Kapcsolódó anyagok:
Közlemény: Kiemelten ellenőrzi a hatóság a lengyel tojásszállítmányokat
EFSA hír
EFSA: oint Rapid outbreak assessment – Multi-country outbreak of Salmonella Enteritidis
        - Annex 2a
        - Annex 2b


Friss hírek

2025. február 11, kedd

Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2024-es magyar esetekből

Több, mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni 2024-ben az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján. A hazai esetek, a korábbi évekhez hasonlóan, tavaly is elsősorban baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak. Az esetek 88%-a külföldi előállítású terméket érintett.

Tovább >

2025. február 10, hétfő

Gyümölcs szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók, figyelem! A gyümölcsfaiskolai szemlebejelentő beküldésének határideje: február 28.

A Nébih felhívja az engedéllyel rendelkező gyümölcs szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket (évente) február 28-ig szükséges bejelenteniük a hivatal honlapján elérhető szemlebejelentő lapon. A cégek és egyéni vállalkozók elektronikus úton intézhetik a beküldést, a természetes személyek választhatják a postait utat is, ugyanakkor a gyorsabb ügyintézés érdekében számukra is ajánlott az űrlapok elektronikus benyújtása.

Tovább >