null Dísztököt csak díszíteni

Dísztököt csak díszíteni

2018. október 10, szerda

Az őszi időszakban a hazai piacok és áruházak kínálatában is egyre nagyobb számban jelennek meg a tökfélék. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető. A dekorációs célra szánt dísztökök toxikus vegyületeket tartalmaznak, ezért a fogyasztásuk már kis mennyiségben is erősen kellemetlen tüneteket okoz. Mivel a kereskedők esetenként nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléket a dísztököktől, fontos, hogy a vásárlók meggyőződjenek az étkezési célra vásárolt termék fogyaszthatóságáról.

Franciaország jelezte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) felé, hogy jelentősen megemelkedett a tökfélék okozta ételmérgezések száma: elemzésük során az elmúlt öt évben 353 esetet tudtak beazonosítani, azok száma pedig évről évre növekvő tendenciát mutat. Hasonló esetekről más EU tagállamok is beszámoltak. A megbetegedéseket csaknem 40%-ban boltban vásárolt, míg 60%-ban otthon termesztett tökfélék fogyasztása okozta. Az esetszám a nyár végi, őszi szezonban tetőzött, ami összefüggésbe hozható a közelgő Halloween-hoz kapcsolódó szokásokkal. Ebben az időszakban ugyanis jellemzően megnő a kereslet a dekorációs célra szánt dísztökök iránt, amelyekről azonban nem feltétlenül tudják a vásárlók, hogy nem ehetőek.

A tökfélék családjába számos – összesen mintegy 900 – faj tartozik. Bár közéjük soroljuk a dekorációra használatos dísztököket is, ezek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, hiszen toxikus vegyületeket (kukurbitacinok) tartalmaznak. A kukurbitacinok rendkívül keserűek, hőrezisztensek, fogyasztásuk már kis mennyiségben (néhány falat vagy kiskanál) is komoly, kellemetlen tüneteket okoz (gyomorgörcs, hányás, hasmenés, kiszáradás).

A Magyarországon is egyre népszerűbb Halloween időszak közeledtével a hazai áruházak a tökfélék gazdag választékával csábítják a vásárlókat. Veszélyt jelenthet a fogyasztókra nézve, ha a kereskedők a dísztököket nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléktől vagy nem jelölik legalább azt, hogy a dekorációs termék fogyasztásra alkalmatlan.

A Nébih – a vásárlók egészségének megóvása érdekében – felhívja az élelmiszer-forgalmazó vállalkozók figyelmét az alábbi megelőző intézkedésekre:

  • Az áruházakban javasolt elkülöníteni az ehető tökféléket a dísztököktől.
  • A nem ehető fajták esetében egyértelműen jelölni kell a vásárlók számára, hogy a termék fogyasztásra alkalmatlan.

Ugyanakkor fontos a felelős vásárlói magatartás is! A Nébih kéri a lakosságot, hogy étkezési célra csak garantáltan ehető tökfélét használjanak fel, és a fogyaszthatóságról még a vásárlást megelőzően, az üzletben győződjenek meg! A dísztököket pedig csakis eredeti rendeltetésüknek megfelelően, azaz díszítő célzattal szabad felhasználni.


Friss hírek

2025. március 26, szerda

Újabb telepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás jelenlétét a Nébih vizsgálatai

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A vírusürítés csökkentése érdekében a 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A Győri és Mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járványterjedés megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának.

Tovább >

2025. március 26, szerda

Élelmiszerbiztonság húsvétkor is: elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Az idei évben március 24. és április 18. között zajlik a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet a húsvéti időszak élelmiszerbiztonsága érdekében Tállai András, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára rendelt el. A húsvéti hagyományokhoz kapcsolódó, népszerű termékekre fókuszálva, a közel egy hónapig tartó ellenőrzési periódusban a szakemberek többek között sonkákat, húsvéti édességeket, kalácsot, étkezési tojásokat és borokat vizsgálnak.

Tovább >