null Disney „Minnie Mouse” mintás, három darabos kínai porcelán reggeliző készletet kellett kivonni a forgalomból

Disney „Minnie Mouse” mintás, három darabos kínai porcelán reggeliző készletet kellett kivonni a forgalomból

2017. július 12, szerda

Határérték feletti kadmium kioldódás miatt kínai előállítású porcelán konyhai eszközöket kellett kivonni a forgalomból. A Disney „Minnie Mouse” mintás, három részes reggeliző szettből (bögre, tálka és tányér) Magyarországra is szállítottak.

Frissítés - 2017. július 14.

A magyarországi Tesco 2017.06.22-én értesült a cég lengyelországi divíziójától a kifogásolt termékről. A még készleten lévő 122 db terméket saját hatáskörben kivonták a forgalomból, valamint ugyanígy intézkedtek az azonos beszállítótól érkezett, más motívummal ellátott termékek esetében is.

Korábban írtuk:

A problémáról a cseh hatóság értesítette a tagállamokat az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül.

A RASFF riasztást követően a NÉBIH azonnal felvette a kapcsolatot a legnagyobb hazai forgalmazóval, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel annak érdekében, hogy a kifogásolt tételt azonnal kivonják a forgalomból. Értesülésünk szerint a vállalkozás – a külföldi beszállító jelzése alapján – saját hatáskörben már intézkedett, és levette a polcokról a termékeket.

A kifogásolt termék azonosító adatai:

Megnevezés: Három részes porcelán készlet/Disney Minnie Mouse Porcelain 3pce set
Tételazonosító: 70165
EAN kód: 8412497701650
Származási hely: Kína
Importőr: STOR S.L. Paseo General Martinez Campos, 53, MADRID, Spanyolország 


A termékben a határértéket több mint kétszeresen meghaladó kadmium kioldódást mért a cseh hatóság. A vonatkozó jogszabályok értelmében az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból, szokásos felhasználási körülmények között, nem oldódhatnak ki anyagok olyan mennyiségben, amely veszélyeztetheti az emberi egészséget. A NÉBIH kéri a vásárlókat, hogy aki rendelkezik háztartásában a fenti azonosítóval rendelkező, a képeken látható készlettel, ne használja tovább. A kioldódás mértékét sok tényező befolyásolhatja, köztük a használat módja is. Általában elmondható, hogy a forró étel, a melegítés elősegíti a kioldódást, tehát kisebb a kockázat, ha szobahőmérsékletű, esetleg száraz élelmiszerek tálalására használják. A kioldódás során a káros anyagok a konyhai eszközben lévő élelmiszerbe kerülhetnek, azonban a mosogatás során, esetleg a mosogatógépben más eszköz nem fog szennyeződni.

Amennyiben a fent leírt készletet használtak vagy használnak, és bármilyen tünetet észlelnek, feltétlenül forduljanak a gyermekorvoshoz, és tájékoztassák a közleményben megjelentekről is.

Ha a kifogásolt készletet használták, de nem jelentkeztek tünetek a gyermeknél, kicsi a valószínűsége, hogy egészségkárosodás következett be.

Ha a forgalomból kivont termékhez hasonló kínai készlettel rendelkeznek, de az nem azonos a fent leírt termékkel, nem bizonyított, hogy káros anyag kioldódása miatt alkalmatlan lenne a konyhai használatra.

A kifogásolt termékek visszavásárolhatóságával kapcsolatban a forgalmazó dönthet, meghatározhatja a kártalanítás feltételeit és módját is, javasoljuk, hogy erre vonatkozóan előzetesen tájékozódjon a vásárlás helyén.

Amit a kadmiumról tudni kell:

A kadmium a természetben csaknem mindenütt előforduló környezeti szennyező anyag. Vegyületei erősen mérgezőek. A szervezetben elsősorban a májban és a vesében felhalmozódásra képes, bizonyítottan rákkeltő hatású. Élelmiszerekkel érintkező, nem megfelelően készített anyagokból, edényekből, eszközökből is kioldódhat, jelenléte a legkisebb mértékben sem kívánatos.
 

Tudta?

A terméken feltüntetett piktogramok, szimbólumok az alábbi információkat jelölik:

  • A borosüveg és villa szimbólum jelöli, hogy a felhasznált anyag élelmiszerek tárolásának céljára alkalmas.
  • A hullámos piktogram jelöli, hogy a termék tartósan magas hőhatásnak is kitehető, rendszeres melegítésre alkalmas.
  • A víz és tányér szimbólum mutatja, hogy az eszköz mosogatógépben biztonságosan mosható, minőségét nem befolyásolja a magas hőmérsékletű vízsugár és az alkalmazott mosogatószerek sem.

Kapcsolódó jogszabály:

Az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról (FCM) és tárgyakról szóló 1935/2004/EK rendelet tartalmazza az általános követelményeket és alapelveket az FCM anyagok forgalomba hozatalára vonatkozóan.
 

Korábbi hasonló esetekről és a területre vonatkozó hazai célellenőrzés tapasztalatairól alábbi cikkeinkben olvashat:
Gyermek reggeliző készletet hívtak vissza
Újabb Disney mintás kerámia étkészletet kellett kivonni a forgalomból
Kerámia reggeliző készleteket és bögréket vizsgált a NÉBIH

 

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
A képek letölthető formában



Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >