null Az illegális fakitermelések visszaszorításáról egyeztettek a faanyag kereskedelmi láncellenőrzésért felelős hatóságok

Az illegális fakitermelések visszaszorításáról egyeztettek a faanyag kereskedelmi láncellenőrzésért felelős hatóságok

2017. június 9, péntek

Magyar kezdeményezésre, öt tagállam hatóságainak részvételével első alkalommal szerveztek a régióban szakértői szintű egyeztetést a faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzéseknél alkalmazott módszerekről és a vizsgálati tapasztalatokról.  A konferencia házigazdája a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) volt. A rendezvény egyik nagy eredménye, hogy a szakemberek kidolgozták a gyors információátadás és a közös ellenőrzések végrehajtásának részleteit, melyekkel hatékonyan visszaszorítható az illegálisan kitermelt, valamint a feketén értékesített fa forgalomba hozatala.

Az uniós faanyag kereskedelmi láncellenőrzés célja, hogy ne kerülhessen erdőirtásokból származó, illegálisan kitermelt faanyag kereskedelmi forgalomba. Mindezzel ugyanis a csalók egyrészt jelentős károkat okoznak a kitermelés helyének ökoszisztémájában, másrészt megkárosítják a felelős, fenntartható erdőgazdálkodást folytató termelőket is.

A találkozón öt tagállam, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország képviselői vettek részt. A szakemberek kölcsönösen megismerkedhettek az egyes országok gyakorlatának jogi, szakmai és eljárási kereteivel, valamint a fatermékek kereskedelme során felmerülő problémákkal.

A tapasztaltok alapján láthatóvá vált, hogy az adott országban kitermelt fa és az abból készült fatermékek eredetének igazolására és nyomon követhetőségének biztosítására szolgáló szabályozás valamennyi tagállam számára egyszerűbben megoldható. A „határon” átnyúló faanyag kereskedelem ellenőrzése és az EU-n kívüli országokból származó import kezelése azonban már összehangolt munkát igényel a hatóságoktól.

A tanácskozáson részt vevő szervezetek egyeztették a faanyag eredetigazolására szolgáló dokumentumok tartalmi és formai részleteit is, melyek jellemzően származási országonként eltérnek. A szakemberek kidolgozták továbbá a gyors információátadás és a közös ellenőrzések végrehajtásának részleteit, melyekkel hatékonyan visszaszorítható az illegálisan kitermelt, valamint a feketén értékesített fa forgalomba hozatala.

A szakmai grémium várhatóan Románia és Horvátország szakértőivel bővül a jövőben, valamint bevonják az EU-ba fát exportáló, szomszédos országok illetékes hatóságait is.

 

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában


Friss hírek

2026. február 12, csütörtök

Magyarország hivatalosan is mentes a szarvasmarha brucellózistól

Hazánk szarvasmarha brucellózistól való mentességének elismerésére irányuló kérelmét az Európai Bizottság és a többi tagállam 2026 februárjában hivatalosan is jóváhagyta. Ez az elismerés a hazai állategészségügyi intézkedések hosszú távú, következetes végrehajtásának eredménye. Az előírások betartása továbbra is rendkívül fontos a betegség behurcolásának megelőzése érdekében.

Tovább >

2026. február 12, csütörtök

Állatgyógyászati gyógyszermaradványok az élelmiszerekben: 2024. évi uniós eredmények

Az EFSA élő állatokban és állati termékekben található állatgyógyászati készítmények maradványairól szóló éves jelentése azt mutatja, hogy 2024-ben továbbra is magas volt a hatósági határértékeknek való megfelelés aránya.

Tovább >