null Az Európai Unió élelmiszerbiztonsági helyzetképe: Megjelent a 2017-es RASFF jelentés

Az Európai Unió élelmiszerbiztonsági helyzetképe: Megjelent a 2017-es RASFF jelentés

2018. október 1, hétfő

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem négyezer bejelentés kevesebb mint 0,7%-a érintett magyar előállítású terméket 2017-ben – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből. A 147 hazai vonatkozású ügy főként baromfihúshoz és egyéb baromfitermékekhez, étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez, valamint tojáshoz és tojástermékekhez kapcsolódott.

A 39 éve működő RASFF az uniós tagállamok hatóságai közötti gyors információáramlás érdekében jött létre. E riasztási rendszer segítségével számos élelmiszerbiztonsági kockázatot még azelőtt sikerült elhárítani, hogy a kifogásolt termék a vásárlóknak gondot okozhatott volna.

Az Európai Bizottság által készített, nemrég közzétett 2017-es összegzés alapján tavaly mintegy 3800 eredeti bejelentés jelent meg a RASFF-on, amelynek 90%-a az élelmiszerekhez kötődött. Az új bejelentések száma 24%-kal nőtt az előző évhez képest.

Az Unióban gyártott termékekben az esetek nagy részében a patogén mikroorganizmusok (elsősorban baromfi- és hústermékekben), a rovarirtószer-maradékok és a növényvédőszer-maradékok, valamint a nehézfémek okoztak problémát. Az előző évben sok tagállam élelmiszeriparát megrázta például a tojásban és baromfihúsban kimutatott, rovarirtószer-hatóanyagként alkalmazott fipronil.

A hazai vonatkozásúvá vált 147 RASFF ügy 123 esetben élelmiszerrel, 14 esetben takarmánnyal, 10 esetben pedig élelmiszerrel érintkező anyaggal kapcsolatos probléma volt. Itthon leginkább a baromfihús és egyéb baromfitermékek, az étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek, valamint a tojás és tojástermékek, illetve a takarmány alapanyag tekintetében adódott gond. Az uniós átlaghoz viszonyítva kisebb számban kellett például gabonatermékekkel és pékáruval kapcsolatban eljárni.

Magyarországon előállított termékkel kapcsolatosan 26 esetben merült fel élelmiszerbiztonsági probléma, ez a számadat közel azonos a tavalyi évivel.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelten kommunikálja a hazai lakosságot érintő ügyeket annak érdekében, hogy a vásárlók minél szélesebb köre időben értesüljön a problémákról. A RASFF rendszeren érkező valamennyi riasztás megtalálható a NÉBIH honlapján. A témához kapcsolódó további információk elérhetőek a RASFF Portal oldalon.

Kapcsolódó anyagok:
Éves RASFF jelentés (2017.) letölthető formában


Friss hírek

2026. július 6, hétfő

Az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők listája

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet szabályozza az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyes eb tartását és annak engedélyezését. Ezen eljárások során szükség esetén be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.

Tovább >

2026. július 3, péntek

Újra elérhető az EUDR Információs Rendszer

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja az EUDR szereplőket, hogy ismét elérhető az EUDR Információs Rendszer. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint megszűnt az új felhasználói fiókok regisztrációjára vonatkozó korábbi korlátozás is.

Tovább >