null Az EFSA Tudományos Bizottságának és Tudományos Szakbizottságainak megújítása

Az EFSA Tudományos Bizottságának és Tudományos Szakbizottságainak megújítása

2014. június 23, hétfő

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) Tudományos Bizottságának és nyolc tudományos szakbizottságának tagsága megújul. A korábban megadott jelentkezési határidőt az EFSA meghosszabbította. Az érdeklődőknek 2014. július 7. éjfélig van lehetőségük elküldeni jelentkezésüket az EFSA honlapján keresztül.

Felhívás szándéknyilatkozat benyújtására

Az EFSA tudományos szakbizottsági tagságra irányuló felhívása szakértők számára

Az EFSA arra ösztönzi a tudományos szakembereket, hogy kockázatbecslési szakértőkből álló csapatához csatlakozva járuljanak hozzá Európa élelmiszerbiztonsági rendszerének jobbá tételéhez. A pályázatokat az alábbi szakterületek kimagasló tudományos szakembereitől várják: növényegészségügy, géntechnológiával módosított szervezetek, takarmányok, állategészségügy és állatjólét, növényvédelem, az élelmiszerláncba bekerülő szennyező anyagok, biológiai veszélyek és táplálkozás. A fenti területeket lefedő, nyolc tudományos szakbizottságon kívül az EFSA az átfogó kérdésekkel, például a kockázatbecslési megközelítések harmonizálásával és új módszertanokkal foglalkozó Tudományos Bizottságának tagságát is megújítja.

Az EFSA több száz tudományos szakember tapasztalatára és véleményére támaszkodik annak érdekében, hogy a fogyasztók, állatok és növények védelméhez szükséges tanáccsal szolgáljon az uniós döntéshozók számára. A Hatóság Tudományos Bizottsága és tudományos szakbizottságai egyenként legfeljebb 21 tudományos szakemberből állnak, akik Európa különböző részeiről érkeznek, és a tudományágak széles körét fedik le. Az egyetemek, kutatóintézetek és nemzeti élelmiszerbiztonsági hatóságok fenti szakértői a tudományos ismeretek, a kritikus gondolkodás és gyakorlati döntéshozatali tapasztalatok tömegét nyújtják az EFSA számára, biztosítva ezáltal a Hatóság által adott tanácsok tudományos kiválóságát.

A tanácsadás az EFSA Journalban, egy szabadon hozzáférhető, online lapban közzétett tudományos vélemények formájában történik. Az EFSA Journalt olyan vezető bibliográfiai adatbázisok fogadták el indexálásra, mint a CABI, a SciFinder és az ISI Web of Science.

Az EFSA szakértői önként jelentkeznek erre az embert próbáló munkára, és gyakran rövid időn belül kell összetett tudományos tanáccsal szolgálniuk. Az általuk adandó értékelés témájának különös jellege vagy érzékenysége miatt néha akár a közfigyelem középpontjába is kerülhetnek.

Anthony Hardy professzor, a Tudományos Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Az EFSA-nak dolgozni kemény feladat, és kemény feladatnak is kell lennie, de az eredmények miatt nagyon megéri, és mindenkinek csak ajánlani tudom.”

„Az EFSA az élelmiszerbiztonság terén az európai kockázatbecslés alapköve számomra, és a tudományos kiválósággal és átláthatósággal kapcsolatos alapértékeit én is magaménak érzem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy olyan rendszer része lehetek, amely segít biztonságosabbá tenni az élelmiszereket az európai emberek számára.”

Joe Perry, a géntechnológiával módosított szervezetek tudományos testületének elnöke hozzátette: „Valóban szükség van az EFSA munkájának elvégzésére. A kockázatbecslés fontos, nemcsak tudományos értelemben, hanem a társadalom számára is. Ez az egyik oka annak, hogy vállaltam ezt a tevékenységet. A tudományos szakemberek egyben fogyasztók is – hiszen mindenki fogyaszt élelmiszert –, sokan pedig szülők is, ez tehát lehetőség arra, hogy visszaadjunk valamit, ugyanakkor érdekes élmény különböző országok szakértőivel találkozni, és kihívást jelentő területeken kihozni magunkból a legtöbbet.”

A pályázóknak igazolniuk kell, hogy tapasztalattal rendelkeznek a tudományos kockázatbecslés terén, és az EFSA hatáskörébe tartozó egy vagy több területen igazolt szakértelemmel bírnak. A kiválasztott szakértők 2015 júliusától hároméves megbízatást kapnak.

Az érdeklődő szakértőknek online kell jelentkezniük. A részletek a lenti linken vagy az EFSA honlapján keresztül érhetők el. A felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában is közzétették.

Felhívás szándéknyilatkozat benyújtására

Megjegyzés a szerkesztőknek:

  •     Az EFSA az 1990-es évek végén zajlott élelmiszerválságok sorát követően, 2002 januárjában jött létre az élelmiszerlánccal összefüggő kockázatokkal kapcsolatos tudományos tanácsadás és kommunikáció független forrásaként. Az európai élelmiszer-biztonsági rendszerben a kockázatbecslés a kockázatkezeléstől függetlenül zajlik. A kockázatértékelőként eljáró EFSA az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az EU tagállamai számára készít tudományos véleményeket és ad tanácsot.
  •     A szakértők hároméves megbízatást tölthetnek be az EFSA Tudományos Bizottságában, illetve tudományos szakbizottságaiban. A jelenlegi Tudományos Bizottság és a tíz testület közül nyolc* esetében a megbízatás 2015 közepéig tart. A ki nem nevezett szakértők a szakbizottságokban megürülő tagsági helyek betöltését szolgáló tartaléklistára kerülhetnek.
  •     A szakértőket nyitott és átlátható eljárás útján választják ki.
  •     A szakértők nem kapnak fizetést, mivel nem az EFSA alkalmazottai, de az EFSA megtéríti számukra az utazásuk és szállásuk költségét, illetve napidíjat kapnak. A szakértőknek ezenfelül átalányjuttatást fizetnek minden olyan ülésnap után, amelyen részt vesznek.

* Az élelmiszer-adalékanyagok és élelmiszerekhez adott tápanyagforrások tudományos szakbizottságának (ANS) és az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok, enzimek és aromaanyagok tudományos szakbizottságának (CEF) tagságát az elmúlt évben újították meg.

Sajtómegkeresésekkel kérjük, forduljon a kapcsolattartóhoz:

Az EFSA Médiakapcsolatok irodája

Tel.: +39 0521 036 149

E-mail: Press@efsa.europa.eu


Friss hírek

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „fehér könyvről" (2024.03.21.)

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >

2024. március 21, csütörtök

Közlemény elveszett „zöld könyvről” (2024.03.21.)

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának tájékoztatása.

Tovább >