null Átfogó ellenőrzést tartott a Nébih a Tokaj-hegyaljai borvidéken

Átfogó ellenőrzést tartott a Nébih a Tokaj-hegyaljai borvidéken

2018. október 11, csütörtök

Négynapos ellenőrzés-sorozatot tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A hatósági vizsgálat a történelmi borvidék 12 településének 25 borászati egységére – borászati és alkoholosital-előállító üzemekre, borkimérésekre, illetve más vendéglátó és kereskedelmi egységekre – terjedt ki. A szakemberek az ellenőrzés során két esetben tapasztaltak olyan súlyos adminisztratív hiányosságokat, amelyek miatt az érintett egységek működését felfüggesztették, készleteiket pedig a nyomon követhetőség biztosításához szükséges dokumentumok bemutatásáig zárolták.

Frissítés - 2018.10.12.:

A közleményben jelzett, két jogszabálysértő üzemmel kapcsolatban, az ellenőrzés óta eltelt időszakban a Nébih az alábbi intézkedéseket hozta meg:

1.            Az érintett pálinka-előállító üzem a kérdéses pálinkák nyomon követését biztosító dokumentumokat időközben a hatóság rendelkezésére bocsátotta, ezt követően a Nébih az üzemben zárolt tételek forgalomba hozatalát engedélyezte.

2.            Az érintett borászati üzem benyújtotta a hatóságnak a megfelelő intézkedési tervet a jogszabálysértések kijavítására. A Nébih ismételt helyszíni ellenőrzés során meggyőződött arról, hogy az üzemben ténylegesen pótlásra kerültek az eljárás során megfogalmazott hiányosságok, majd engedélyezte az üzem további működését.

Korábban írtuk:

Előzetesen bejelentett ellenőrzési akciót folytatott július végén és augusztus elején a Nébih – a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Pálinka Nemzeti Tanács értesítését követően – a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A 12 településre kiterjedő vizsgálat során a hatósági szakemberek a borászatokkal együttműködve tárták fel az alkalmazott eljárások és az adminisztráció megfelelőségét a hatályos jogszabályoknak, illetve azok esetleges hiányosságait. Az ellenőrzés célja nemcsak a hibák feltárása volt, hanem a szakmai segítségnyújtás is.

Az ellenőrzés közben feltárt hibákat, hiányosságokat bemutató videó a cikkben leírtak vizuális bemutatására szolgál, többletinformációt nem tartalmaz.

A Nébih borászati munkatársai az átfogó vizsgálat során elsősorban azt kontrollálták, hogy a Tokaji borkülönlegességek valóban megfelelnek-e a termékleírásoknak, azaz a leszüretelt aszúszemek mennyisége megfelel-e a belőlük készült minőségi kategóriákhoz szükséges mennyiségnek. Az ellenőrzés kiterjedt továbbá a készletek és az adminisztráció egyezőségére, a technológiai előírásokra, a higiéniára és a minőségbiztosítási rendszer kiemelt pontjaira.

Az ellenőrök górcső alá vették a termékek kiszerelését, az alkalmazott jelöléseket, valamint a különböző engedélyeket is, hiszen csak ezek révén garantálható, hogy a palackok beltartalma valóban a csomagoláson feltüntetettel azonos, és a termék nyomon követhetősége a szőlőtőkétől a pohárig hiánytalan legyen.

Az ellenőrzés rámutatott, hogy a vizsgált egységekben a technológiai és adminisztrációs fegyelem jellemzően magas, bár kisebb hiányosságok több esetben előfordultak. Ilyenkor a hatóság 8 napon belül intézkedési tervet kért az érintett vállalkozástól, amelyben az részletesen, a határidő megjelölésével kötelezettséget vállalt a feltárt hibák kijavítására.

A Nébih szakemberei a 25 ellenőrzött egységből mindössze kettőnél tapasztaltak komolyabb jogszabálysértést. Mindkét esetben számottevő adminisztrációs hiányosságokat észleltek, amelyek hitelt érdemlő pótlásáig az üzemek további működését felfüggesztették. Az érintett egységek készleteit a nyomon követhetőséghez szükséges dokumentumok bemutatásáig zárolták.

Az érintett üzemek listája elérhető a jogsértés listán.

Kapcsolódó anyagok:
A közlemény letölthető formában
Az ellenőrzésről készült fotók



Friss hírek

2026. április 17, péntek

Már nyolc készítmény engedélyezett drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

Már nyolc készítmény juttatható ki pilóta nélküli légi járművel Magyarországon, miután egy újabb szer is engedélyt kapott. Az engedélyezett készítmények körének bővülése jelentős előrelépést jelent a drónos növényvédelem gyakorlati alkalmazásában. Ugyanakkor a technológia használata továbbra is szigorú feltételekhez kötött, ezért kiemelten fontos a speciális szabályok és a munkavédelmi előírások maradéktalan betartása minden felhasználó részéről.

Tovább >

2026. április 17, péntek

A Nébih széleskörű szemléletformáló programmal kapcsolódik az idei Fenntarthatósági Témahéthez

Minden év áprilisában, a Föld napjának hetén rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet a témakör komplex bemutatása érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén már tizedik alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A hivatal szakemberei a hét során mintegy 1100 diákhoz viszik el az élelmiszerpazarlás megelőzésének praktikáit, valamint ingyenesen elérhető, kulcsrakész oktatási anyagokkal és iskola program-ötlettárral segítik a pedagógusokat. Az interaktív tanórák mellett a hivatal közösségi média felületein is kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság témája a következő napokban.

Tovább >