null A szolgáltató állatorvosok FELIR azonosítójáról a Nébih gondoskodik, de e-ügyintézési lehetőség is rendelkezésre áll

A szolgáltató állatorvosok FELIR azonosítójáról a Nébih gondoskodik, de e-ügyintézési lehetőség is rendelkezésre áll

2021. május 13, csütörtök

A szolgáltató állatorvosok FELIR azonosítójának kiadásáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kérelem nélkül is gondoskodik. Ám szükség esetén maga az állatorvos is fel tudja gyorsítani a folyamatot: e-ügyintézéssel perceken belül megkapható a FELIR azonosító.

Az állatorvosoknak 2017 óta szerepelniük kell az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben (FELIR-ben)*, azaz a közhiteles agrárágazati elektronikus hatósági nyilvántartásban. Alapesetben a Nébih a rendelkezésére álló információk és adatok alapján, hivatalból veszi nyilvántartásba az állatorvosokat, és állapítja meg számukra a FELIR azonosítót, amely ez idáig mintegy 4000 állatorvos esetében történt meg. 

Valamennyi szolgáltató állatorvosnak érdemes ellenőriznie, hogy a hatóság feltöltötte-e már az adatait a FELIR nyilvántartásba, illetve rendelkezik-e már FELIR azonosítóval. Ezt a Nébih honlapján elérhető FELIR keresőben vagy a Nébih Navigátor mobilapplikációhoz külön letölthető Nébih Adatbázisok modulban tehetik meg.

Ha az érintett nem találja meg az adatait a FELIR rendszerben, maga is fel tudja gyorsítani a nyilvántartásba vétel folyamatát, ugyanis a hivatal új fejlesztésének köszönhetően a Nébih Ügyfélprofil Rendszerében (ÜPR) már közvetlenül is lehetősége van FELIR azonosítót igényelni. Az elektronikus ügyintézési folyamatról a Nébih egy útmutatót is készített a szolgáltató állatorvosok számára, amely letölthető a hivatal weboldaláról.

A FELIR azonosító megléte az egyes agrárágazati szereplők engedélyezett tevékenységvégzését, jogszerű működését igazolja. Több jogszabály a FELIR azonosító kötelezettség általános előírásán túlmenően konkrétan is a FELIR azonosító feltüntetéséhez köti bizonyos szolgáltatások elvégzését, adatszolgáltatás vagy kérelem benyújtását, pályázatokban való részvételt. Így például a Magyar Falu Program felelős állattartást segítő pályázati kiírása is feltételként szabja meg a FELIR azonosító feltüntetését a pályázatban. 

Kiemelten fontos, hogy a szolgáltató állatorvos az általa kiállított vényen köteles feltüntetni a FELIR azonosítóját is, ennek hiányában a közforgalmú gyógyszertárak, állatpatikák megtagadhatják a vényköteles készítmények kiadását. A vényen mindig az állatorvos saját FELIR azonosítóját kell szerepeltetni, akkor is, ha az állatorvos egy intézmény, rendelőintézet dolgozójaként állítja ki azt. A FELIR azonosító ugyanakkor nem helyettesíti az aláírást és a bélyegzőlenyomatot, a három technikai elem együtt érvényesíti az állatorvosi vényt.

Kapcsolódó anyagok:
* élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében az
Útmutató a szolgáltató állatorvosok számára a FELIR nyilvántartásba vétellel kapcsolatos tudnivalókról

Friss hírek

2025. július 20, vasárnap

Hétfőtől az egész országra kiterjedő tűzgyújtási tilalom lép életbe

A tartós csapadékhiány és az országot sújtó kánikula miatt 2025. július 21-től tűzgyújtási tilalom lesz Magyarország teljes területén.

Tovább >

2025. július 19, szombat

Hazánk újra mentes a magas patogenitású madárinfluenzától

Magyarország ismét madárinfluenzától mentesnek minősül az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) előírásai alapján. Az ország egészére kiterjedő kedvező státusz lehetővé teszi, hogy élő baromfival és baromfitermékekkel akadálytalanul lehessen kereskedni az egyes harmadik országokkal.

Tovább >