null A nyári szünet végéig kiemelten ellenőrzik a táborokat

A nyári szünet végéig kiemelten ellenőrzik a táborokat

2015. július 7, kedd

Június 15-től a nyári szünet végéig kiemelten ellenőrzik az országban a táborokat, erdei iskolákat; az eddigi vizsgálatok alapján a táborok kétharmada megfelelően működött, a fennmaradó esetekben is csak kisebb hiányosságokat találtak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert a Fővárosi Állat- és Növénykertben - ahol szintén működik nyári gyermektábor - elmondta: a tábor-ellenőrzéssorozat idején a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal (Nébih) koordinációjával a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei vizsgálták és vizsgálják jelenleg is a gyermek és ifjúsági táborokat, hogy eleget tesznek-e az élelmiszerbiztonsági követelményeknek.

Az ellenőrzések első időszakában - június 15-30 között - 155, mintegy 7300 táborozó étkezését biztosító létesítményt ellenőriztek.

Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az ételek és az étkezési körülmények biztonságának megteremtése és fenntartása, a megfelelő minőségű alapanyagokat kínáló termelők, beszállítók kiválasztása az étkeztetést végző cég felelőssége. Ezért az FM és Nébih a fogyasztók mellett kiemelt partnerként tekint a vállalkozókra is. Így az ellenőrzések elsődleges célja nem a büntetés, hanem a megelőzés, a hiányosságok feltárása, a pozitív tapasztalatok bemutatása, széleskörű ismertetése.

Mindemellett azonban a szakemberek továbbra is kiemelten kezelik az élelmiszerfogyasztással összefüggő megbetegedéseket, illetve azok gyanúját. Ezért a feltárt hiányosságoktól függően a hatóság korlátozhatja a tábor működését és felfüggesztheti az étkeztetést is - jegyezte meg.

Az államtitkár jelezte: mivel a nyár nagy része még hátra van, indokolt a fokozott figyelem az élelmiszerbiztonság terén, ezért is rendelte el július 1-jétől a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés elindítását az FM. Így a Nébih és a megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek augusztus 31-ig az ország teljes területén vizsgálják az előírások betartását az előállítóknál, a forgalmazóknál és a vendéglátó egységeknél.

Az akció célterületei között szerepelnek a gyermek és ifjúsági táborokon kívül a stradokon, a fesztiválokon és a kézműves vásárokon árusítók, valamint a fagylaltozók és az utcai büfékocsik is.

Pleva György, a Nébih élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója elmondta, hogy több vizsgálat volt a kiemelt turisztikai helyeken, például a Balaton és a főváros környékén. Az eddigi ellenőrzések alapján a táborok 72,3 százaléka biztonságosan működik. További 20 százalékuknál apróbb, könnyen felszámolható hiányosságok voltak,12 esetben azonban korlátozó intézkedéseket hoztak az ellenőrök. Utóbbiaknál figyelmeztettek, de büntetést is kiszabtak, csaknem egymillió forintot. Emellett mintegy 50 ezer forint értékű élelmiszert - 43 kilogrammot - el is kellett kobozni - mondta Pleva György.

 

Forrás: MTI

Letölthető anyagok
Háttéranyag a táborellenőrzésről
Infografika a táborellenőrzésről
Infografika a megyei ellenőrzésekről


Friss hírek

2026. január 21, szerda

Kabalatervező pályázatot hirdet a Nébih 10 éves Maradék nélkül programja

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja országos Kabalatervező pályázatot hirdet gyermekek és felnőttek számára a program megalapításának 10. évfordulója alkalmából. A cél, hogy egy olyan szerethető és könnyen felismerhető kabalafigura szülessen, amelynek segítségével még eredményesebbé válhat az élelmiszerpazarlás megelőzését célzó szemléletformálás. A Maradék nélkül program meghatározó elemének szánt figurára március 22-ig várja a javaslatokat a hivatal.

Tovább >

2026. január 20, kedd

2026-tól bővül az antibiotikum-adatgyűjtés, már az akvakultúrák esetében is kötelező a jelentés

Magyarországon is folyamatosan bővül az állatgyógyászati célra felhasznált antibiotikumok adatgyűjtése az uniós jogszabályoknak megfelelően. A Nébih tájékoztatja az érintetteket, hogy az újonnan bevont állatfajok esetében az első jelentést a 2026 januári antibiotikum kezelésekről 2026. február 15-ig kell benyújtani. 2027-ben újabb állatfajok a halak, lovak, nyulak, kiskérődzők és víziszárnyasok is bekerülnek a kötelező, uniós adatszolgáltatási körbe a 2026. évben gyűjtött adatokkal.

Tovább >